Olvasási idő: 2 perc
— Te, Géza, hány óra volt tegnap amikor én innen hazamentem?
— Kilenc. de az, hogy mentél hazafelé, az erős megszépítése a szigorú tényeknek, annak, hogy többnyire négykézláb tetted meg ezt az ötven méteres utat. Látom, a kezedet is szépen összevagdostad.
— Persze, mert az a sok hülye részeg állandóan eldobálja az üres üvegeket.
— Te még csak istenesen jártál. Egy haverom mesélte, az ő kocsmájukból egyszer valaki, hasonlatosan a te tegnapi állapotodhoz lépett ki az utcára, majd rögvest le az úttestre is. Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, rögvest elcsapta egy autó. No, nem nagyon, csak egy kicsit. Csak éppen annyira, hogy az illető felboruljon és megijedjen. A csapos meg persze azonnal hívta a mentőket, rendőrséget, köjált, üdvhadsereget meg mindenkit. Amíg azok kiérkeztek, addig az ivócimborák visszatámogatták az áldozatot és persze meghívták a gázoló sofőrt is a kocsmába egy felesre. Mégsem ácsoroghatnak odakinn a hidegben, a mentőkre várva... Mindennek a tetejébe, a kiérkező mentő elütötte, a pár pillanattal korábban érkező rendőrök egyikét, akivel aztán azonnal száguldottak is a kórház felé. Volt műsor, nem mondom.
Ekkor közbeszólt a csapos:
– Nálunk persze soha nincs ilyen forgalom fellendülés, itt sajnos, soha nem történik semmi!
