Olvasási idő: 3 perc

A középkor óta a malomköveket a víz vagy a szél erejével l forgatták és most beépítették őket a sörfőzdékbe, hogy az óriási mennyiségű malátát megőröljék. A lovakat egy függőleges tengelyből sugárirányban kiálló rudakhoz fogták be, ami  a „kereket” alkotta és végtelen körökben hajtották őket, hogy forgassák a tengelyt ami a malmot forgatta.

A lovak hajtotta kerék működött és az 1700-as években a sörfőzők további módokat találtak erejük felhasználására. A London Country Brewer, egy először 1734-ben megjelenő szaklap, bemutatta, hogy a lovak hajtotta malom hogyan működtetheti a sörfőző folyadéknak a réz üstökbe emeléséhez szükséges szivattyúkat és hogyan szivattyúzhatja vissza a sörcefrét a réz üstökbe a forraláshoz.

Az 1760-ban megjelent francia Encyclopedia egyik képe négy lovat ábrázol, melyek egy nagy rudat forgatnak, ami a malátaőrlő malomhoz és egy emelőhöz csatlakozik, ami a malátás zsákokat emeli. 1787-ben egy londoni feltaláló egy gereblyét javasolt a cefre keverésére, melyet szintén a lovak hajtotta malom mozgatott. A nagy sörfőzdék átlag 20 lovat tartottak a malmokhoz és váltásokban dolgoztatták őket. 1781-ben a malmokat hajtó lovak szünetet kaptak – vagy, nézőponttól függően, pusztulásra ítéltettek – amikor James Watt szabadalmaztatta a gőzgépet.

És bár az 1830-as évekre a nagyobb sörfőzdék már gépeket használtak, a lovak szerepe mégsem csökkent. A sörfőzdék megnövekedett termelésével együtt a söröskocsikat húzó lovak szerepe is felértékelődött. A vitathatatlanul lenyűgöző és erőteljes söröslovak nélkülözhetetlenek voltak a kereskedelem számára és a hagyomány, valamint a presztízs szimbólumai voltak egy erősen kompetitív iparban.

Nemcsak a söröslovak számítottak a legkülönb munkalovaknak, hanem kocsisaik is külön osztályt képviseltek, mely büszke volt a helyzetére és türelmetlen a nála gyengébbekkel szemben. A sörfőzők gigászi marmagasságú lovai bámulatot váltottak ki az emberekből és panaszokat a többi kocsisból, akik kénytelenek voltak osztozni velük a szűk utcákon. Ne feledjük: egy tisztességes söröskocsi szállítmányonként akár négy tonnát is nyomott. Ehhez két, esetleg három, csúcsformában lévő lóra volt szükség.

Őket a XX. század elején fokozottan szorította ki a motorizálódó szállítás. Az időjárás nem befolyásolta a teherautók nagyobb sebességét; nagyobb távolságokra tudtak eljutni, ami azonnali előnyt jelentett a sörfőzde számára.

Amint azt Sir Winston Churchill megjegyezte: „Mindig úgy ítéltem meg, hogy a lovak belsőégésű motorokkal való helyettesítése az emberiség fejlődésének nagyon baljóslatú változását jelezte.” Ma már tudjuk, hogy ebben sem tévedett.