Már csak ez hiányzott!

A hír hallatán óhatatlanul felmerül a kérdés: kellett ez nekünk? Vajon mit tud ez az átlagos olasz ászoksör, ami miatt annyira fontos, hogy a magyar piacra is bekerüljön? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adjunk először is nézzük meg a hazai piac összetételét. A számok tükrében az látható, hogy a négy és hat százalék közötti alkoholtartalmú, alsóerjesztésű ászoksörök jelentik a fogyasztás elsöprő többségét. Itt nem csak a nagyok – Borsod, Kőbánya, Pécs és Sopron – portfóliójáról van szó, hanem az import nagyobb hányadáról és a számtalan kisüzemi lágerről is.

Szóval se szeri, se száma a hazai és külföldi, nagyüzemi és kisüzemi alsóerjesztésű söröknek. A tévedés minimális kockázatával állítom, hogy bár nem lehetetlen, hogy egy nagyüzemi sör kiváló legyen, de sajnos nem ez a jellemző. A nagyüzemi lágerek nagyjából egy kaptafára készülnek, nem hordoznak különösebb izgalmat, viszont javukra írható, hogy többnyire korrektül megcsináltak és bárhol, bármikor, valamelyik a sok közül, normális áron és átlagos minőségben beszerezhető.

Így van ez Magyarországon is, ahol Peroni Nastro Azzurro számtalan helyi gyártású sörrel – a Borsoditól, a Heinekenig, a Szebeni Ászoktól a Fóti Pilsig – fog versenyezni a fogyasztó kegyeiért. Ebben a kiélezett versenyben nem lesz könnyű helyzetben. Tudjuk, hogy a magyar sörfogyasztók többsége márkahű és a megszokásainak rabja. Hiába állítja a sajtóanyag, hogy a Peroni „más lagerekkel összehasonlítva ízjegyeiben is a mediterránumot idézi, harmóniát teremt a keserű, a citrusos és a fűszeres aromák között, s mint ilyet, Olaszországban a tökéletesség szimbólumaként tartják számon”–  a fantasztikus olasz sör a népszerű ratebeer-en 2,16 pontot ért el a megszerezhető 5 pontból. 

Ez persze még nem a magyar fogyasztók véleménye, de átütő sikerre gyaníthatólag a Drehernél sem számítanak.