Olvasási idő: 2 perc
„Naponta százak és ezrek özönlöttek át Salzburgba a határ túloldalán levő bajor falvakból és városokból, hogy az osztrák városban készíttessék el ruháikat, javíttassák járműveiket, itt gyógyíttassák magukat és itt váltsák ki gyógyszereiket. Nagy müncheni cégek itt adták fel leveleiket és távirataikat, hasznot húzva abból, hogy egy német márkáért, akár 70 osztrák kronent is kaphattak.
Végül a német hatóságok állítottak fel határfigyelő szolgálatot, hogy megakadályozzák állampolgáraikat abban, hogy az olcsóbb salzburgi boltokban vásároljanak be a hazai áruházak helyett. Egy termék határforgalmát nem tudták csak ellenőrzésük alá vonni, a sörét. A szomjas bajorok kiszámolták az otthoni sör literjének árából — az árfolyamtól függően — öt, hat, alkalmasint tíz litert is megihatnak Salzburgban és környékén.
Vonultak is át a határon a bajorok a szomszédos Freilassingból, Richenhallból, asszonyostól, gyerekestől, hogy annyi sört töltsenek a hasukba, amennyit az csak elbír. A salzburgi pályaudvar minden este hangoskodó, részeg, böfögő, okádó bajor hordákkal volt tele. Amelyikük már vonatra se tudott szállni, azt a poggyászkocsiban utaztatták haza, és boldog öntudatlan álmában nem is sejtette, hogy micsoda fordulat előtt áll a sörforgalom.
Amikor az osztrák pénz stabilizálódott, és a márka elvesztette csillagászati magasságú árfolyamát, akkor a salzburgi pályaudvarról az osztrákok indultak Bajorország felé, hogy ott olcsón berúgjanak. Minden kezdődött elölről — csak a forgalom iránya változott.”
