Olvasási idő: 3 perc
A műanyag flakonos sör különös élőlény. Élettartama rövid, evolúciós előnye kizárólag az alacsony literárban mérhető, természetes ellensége pedig az idő. A kifejlett példány jellemzően kétliteres PET-palackban fordul elő, leggyakrabban hipermarketek alsó polcain.
A laikus szemlélő azt hiheti, hogy két liter sört vásárolt. A szakirodalom szerint azonban mindössze húsz percnyi optimális sört és száz percnyi fokozatos csalódást visz haza. Igaz kinyitáskor a flakon még szisszen. Hideg. Habzik. A szénsav magabiztosan dolgozik, az illat is emlékeztet valamire, amit valaha sörnek hívtak.
– Ez is van olyan jó, mint a dobozos – jegyzi meg ilyenkor gyakran a fogyasztó. Ez a PET-palack egyik legfejlettebb védekező mechanizmusa. Hagyja, hogy ezt hidd. Pedig a következő pohárba töltéskor a szénsav már menekül. Nem látványosan. Nem drámaian, inkább csak angolosan távozik. A palack kívülről még tartja magát, belül azonban már csak adminisztrálja a veszteségeket.
Azután, valahol másfél liter környékén a flakon is elveszíti gerincét. Behorpad. Megrogy. Úgy néz ki, mint egy bokszoló, akit az előző menetben már padlóra küldtek. Közben a sör eddigre már felvette környezete hőmérsékletét, a komló ekkor már nem ad aromát, legfeljebb csak azok emlékét. Mentsük a menthetőt, ezért a fogyasztó ekkor rendszerint ezt mondja: – Ez még teljesen jó.
A tudomány ezt az állapotot kognitív disszonanciának nevezi. A haverok egyszerűen hazugságnak. Az utolsó két deciliterre a sörből eltűnik minden, ami miatt eredetileg megszületett. Nincs hab. Nincs szénsav. Nincs frissesség. Csak egy langyos, opálos folyadék, amelynek állaga már közelebb áll egy elfáradt húsleveshez, mint egy jó pilzenihez. Ezt már senki sem azért issza meg, mert finom, hanem mert „ennyi már nem maradhat”.
A PET-palackos sörrel nem az a legnagyobb gond, hogy rosszabb, mint a dobozos, vagy az üveges, hanem az, hogy mégis megveszik. Mert olcsóbb. Mert több. Mert akciós.
De te is megtapasztalhatod, hogy az olcsó sör végül mindig benyújtja a számlát – csak nem a pénztárnál.
Illusztráció: Kovács Gábor Maláta
