Ora et labora

Ora et labora – imádkozz és dolgozz – volt a mottója a jámbor szerzeteseknek. Nehéz élet volt, a testet sok böjt is gyengítette. Ha nem volt böjt, akkor sem volt gazdagon megrakva a barátok asztala. Szerencsére a szigorú előírások szerint: „folyadék ivása nem töri meg a böjtöt”. Így a sör a „folyékony kenyér” ideális itala volt a keményen dolgozó szerzeteseknek és nem csak a böjt idején! Hamarosan a kolostoroknak saját „sörfőző-szerzetesei” voltak, akik főleg sörfőzéssel foglalkoztak és azt szinte művészi szintre emelték. A legfontosabb újítás volt, hogy a főzéshez komlót is alkalmaztak, ami az italnak aromát adott és természetes tartósságot.

A szerzetesek megbecsült szakértőkké váltak és a hivatalos elismerés sem késett sokáig. Mert bár Engilbert püspök „csak” 1040-ben adományozott sörfőzési és kiszolgálói jogot a bajor Weihenstephan kolostornak, a barátok már jóval korábban főztek sört az apátság falain belül. Mert mi másra is következtethetnénk abból a 768-ból származó iratból, amely megemlíti, hogy a kolostor környékén lévő komlókertek tulajdonosai kötelesek minden évben a termés 10 százalékát beszolgáltatni az apátságnak. A kolostor a XV. század végéig négy alkalommal is teljesen leégett, de mindig újjáépítették, és a sörfőzéssel sem hagytak fel. Így Weihenstephan a földkerekség legrégibb, ma is fennálló sörfőzdéje.

A középkorból származik a legtöbb „sörszent” is, mert természetesen a jámbor sörfőzők védőszenteket választottak maguknak, hogy ezzel is elnyerjék Isten jóindulatát és segítségét munkájukhoz. És talán ezek a szentek is hozzájárultak, hogy a kolostorok pincéjéből soha sem fogyott ki a sör.