Olvasási idő: 4 perc

A sörturisták többsége visszatérő vendég, így aztán nagyon hamar letudja a kötelező látnivalókat – Orjol, Tin-Templom, Zsidó Temető, Károly-híd, Hradzsin, hogy csak a legfontosabbakat említsük – és utána usgyi a kocsma.

A prágai sörturisták nagy része természetesen férfi, hiszen annak a kihívásnak, hogy napi tíz uszkve húsz sör lecsússzon a torkon, leginkább az erősebbik nem képviselői veselkednek neki. Érdekes tapasztalat azonban, hogy a prágai sörözésbe bekapcsolodó nők jelentős része, még azok közül is sokan, akik kifejezetten sörkerülőként ismertek, Prágában ha nem is szerelmeseivé válnak a sörnek, de a hazai pályán nem látott mennyiségben isznak sört.

Az utóbbi évtizedekben Prágában is rohamosan lecsökkent a negyedosztályú kocsmák száma, de ennek ellenére még a külvárosokban sem kell hosszú kilométereket gyalogolni, két vendéglátó egység között. Így még a várost nem ismerő, első „áldozó” turista sem halhat szomjan és többnyire a sörözést is jóval olcsóbban megússza, mint itthon.

A sörturisták között két alaptípust különböztethetünk meg. Az egyiket nevezzük csehsör-hívőnek – akinek minden sör a kedvence, ami Csehországban készül. Ők azért még inkább az amatőr kategóriába tartoznak, hiszen többé-kevésbé véletlenszerűen, szinte minden útjukba eső kocsmába betérnek. Szerencsére rossz sört kevés helyen ihat a sörvándor, így jó eséllyel, nem éri csalódás őket sem.

A másik alaptípus, aki pontosan tudja, hogy mire kíváncsi, többé-kevésbé konkrét tervvel, előre jól megrajzolt kocsmatérképpel vág neki a sörtúrának. A saját tapasztalatait, a hazai szakirodalomból és az Interneten szerzett ismereteit kamatoztatja.

Pontosan tudja, hol vannak a lehúzós helyek – ahol szerviz díj, zenés felár, kéretlenül kínált méregdrága Becherovka – teszi horribilissá a számlát. Így aztán nem sörözik a Staroměstské náměstí teraszain, az U Flekuba is legfeljebb egy négydecis pohár sörre ugrik be és kihagyja az egykor kihagyhatatlan U Dvou Kocek-et is – hogy csak néhányat említsünk a kerülendő helyek közül.

A profit sokkal jobban izgatják a Királyok útjától azaz a legfontosabb turistaösvénytől távolabb eső vendéglátóüzemek. Ilyen a Žižkov-i Kilőtt szem, vagy a Holesovicei-i U Melniku, Smichovban a Staropramen sörgyár, Liben és a Hrabali nagy szlalom néhány eredeti állapotban megmaradt kocsmája, vagy Strahov-i Klášterní pivovar.

A magyar sörturisták jelentős hányada prágai sörözését egyfajta sörmaratonnak tekinti. Az ő céljuk, hogy egy nap alatt, minél több kocsmát látogassanak végig. Jellemzően még az olyan sok sörcsapos helyeken, mint a Beer Museum, a Zlý Časy vagy a Kulový Blesk is csak egy sört – nem ritkán nevetséges pohárnyi mennyiséget – fogyasztanak, majd vágtatnak tovább. Ezzel a fárasztó módszerrel kétségtelen húsz, de akár harminc hely is végigiható és kutyafuttában végrehajtott városnézésnek is megteszi.

Vannak aztán az ínyencek, akik semmiképpen nem isznak (na jó esetleg a tankos változatot) a nagy sörgyárak – Pilsner, Krusovice, Budvar, Radegast, Staropramen söreiből – hanem kizárólag a kisebb, regionális cseh főzdék termékeit keresik. Ők azok, akik minden helyről tudnak valamit és biztos, hogy tud mondani – addig biztos nem is nyugszik – olyan kocsmát, ahol magyar turista még soha nem fordult meg.

Jellemzően lassan és fontolva haladnak, pohár sört még véletlenül sem kérnek és egy-egy helyen hosszabban is elidőznek, miközben gondosan végigvéve a környék összes szóba jöhető kocsmáját, végigisszák – legalább kísérletet tesznek rá hogy végigigyák – a kocsma sörválasztékát. Így kényelmesen, kevés mozgással ugyanannyi sört isznak meg, mindenféle teljesítménykényszer nélkül, mint a sörmaraton résztvevői.

 

Fotó: Dmitri Goykolov