Itt is ittam

Önök most egy elfogult ember étteremkritikáját olvashatják. Nem véletlen, hiszen a Katona József és Pannónia utca sarkán levő vendéglátóipari egység fontos szerepet töltött be Kovács G. Maláta életében. Ezért néhány emlék az eltűnt idők nyomában....

AZ ELSŐ

Már majdnem tízéves lehettem, mikor a nyári szünidőben nagymama elutazott Nyugat-Német-országba. Nagy dolog volt ez nekem, mert ebben a két hétben minden hétköznap igazi vendéglőben ebédelhettem. A választás azért esett az akkor még nem Rajk László utcai egységre, mert itt az ablak-ban, különleges kakasülőkön ülve ehette a vendég az ebédet. Igaz, volt itt is két hagyományos önkiszolgáló éttermes nagyasztal, de én inkább kivártam, míg valamelyik egyszemélyes ülőke megürül. És még valami: itt működött — Pesten az elsők között — elektromos grillcsirkesütő. Innét a név: Csirke.

A MÁSODIK

Eltelt több mint egy évtized, és a Csirke semmit nem változott. Csak az én szokásaim. Esténként barátaimmal ültük körbe a nagy műmárványlapos asztalt és hódoltunk a dugás művészetének — Somogyvári Péter nevezi így a snóblit. A játék lényegét nem a vesztes által fizetendő rundók adták sokkal inkább, hogy ezek az esti snóblis sörözések egy biztos pontot teremtettek számunkra a nagyvárosban. Ide jártunk csapatostul foci után — mely a snóbli mellett kedvenc sportunk volt —, de ha este társaságra vágytunk is, csak le kellett lépni a Csirkébe, a társaság valamelyik tagját biztos ott ette fene.

A HARMADIK

Húsz év elteltével aztán. Jófalat néven a Csirke is átalakult. Ebben már benne volt a Kenézék keze. Belső terét ketté osztották egy ivóra és egy étkezőre. Az ivóban reggel tíztől gyógyítgathattuk másnaposságunkat. Aztán az elvetemültebbek olcsón és jót ebédelhettek. A konyha háromórai zárása után az egész helységet átvették az alkoholos italok barátai. Akkor éppen rádiózásban utaztunk. Ez azt jelentette, hogy az első kör kikérése után kiraktunk egy diktafont, és felvettük mindazt, ami aznap szóba került. Tekintsük ezt a Maláta elődjének? Vagy ez lesz a jövő? Egy dolog biztos: a Sörrádió kazettái még megvannak: barátom Edinburgh-ig futott vele.

A NEGYEDIK

Aztán gondoltak egyet a Kenézék, és bezárták a kocsmát, és rövidesen megnyílt a La Pampa. Azt hiszem, az első volt Budapesten a dél-amerikai éttermek között. Nem volt nagy firlefranc: kifestettek, gyékények kerültek a mennyezetre, festett képek a falakra és jó kis kaják hatalmas adagokban a tálakra. Ja, és megjelent a csapolt sör. A dolog nem lehetett rossz, mert gyakran láttam itt enni chileieket, kolumbiaikat és más latin-amerikaikat. Szemben némely kínai vendéglővel, ahová csak fehér ember teszi be a lábát...

AZ ÖTÖDIK

Aztán lett a Cotton Club. A változás szembetűnő: uralkodóvá válik a fa és az újonnan kialakított gyönyörű pult, számos sörcsappal. Felsóhajthattunk azért is, mert végre egy kocsma, ami nem pub. A keretezett képek is vagy témájukban vagy hangulatukban a száraztörvény idejét idézték. Az étlapon megmaradtak a latin amerikai ételek, de tovább bővítették észak-amerikaiakkal. De bővült a helyiség is egy pincei dühöngővel, ahol már nemcsak a dél-amerikai utcazenészek játszottak.

A HATODIK

Többször többen feltették már nekem is a kérdést: mitől jó egy vendéglátóhely. Nos, biztos receptet nem tudok, de valahol a legfontosabb alappontnak azt érzem, hogy az, aki csinálja, hosszú távon gondolkodjon, és szeresse azt, amit csinál. Hogy Kenézék nyugtalanok és gyakran változtatnak? Igen, de előbb-utóbb megnyugszanak, és ki fog alakulni a végleges arculat. És akkor biztos lesz egy hely a városban, amit bárkinek jószívvel lehet majd ajánlani. Jómagam nem tiltakoznék, ha megmaradna a konyhájuk tex-mex jellege.

A HETEDIK

Mert persze a Csirke újabb változáson ment keresztül: most még a neve sincs kint — a hírek szerint Szilvakék Paradicsom lesz —, de megnőtt. Ez pedig igazán szívderítő és egyedülálló történet: egy bankfiók helységeit kebelezte be.  Ez már (ön)maga a jelen. A Szilvakék Paradicsom most alakul: készül az új portál: nincs még megfestve a cégtábla sem. Belépve azonban rend van, és egészen finom, halk zene. Az étlap első ránézésre meghökkentő: kézzel vagyon írva. Ez még nem gond, mert alapjában véve korrekt, csak nehezen olvasható. Márpedig itt szükség van, az információkra, mi mit jelent és miből készül. A hangsúly elsősorban a latin-amerikai ételeken van és szerencsére az étlap összeállítója nem akarta a teljes világkonyhát reprezentálni. Ez már csak azért is szerencsés, mert a latin-amerikait sem lett volna könnyű. Szóval itt a helyi specialitásoknak érdemes nekifutni. Arra azonban fel kell készülni, hogy az ételek erősen fűszerezettek, ezért rendeléskor érdemes a felszolgáló tanácsát kikérni. Erre egyébként is szükség van, mert önmagától meg sem próbálja befolyásolni választásunkat. A választott ételek bőségesek és finomak — a szakácsról csak dicsérőleg szólhatunk. Ezt a színvonalat az italválasztékból azonban csak a sörkínálat éri el. Hiányzik az étlapról a sokféle tequila, keveseltük a whiskyket és érzésünk szerint szerény a borválasz-ték is. Még szerencse, hogy sörbarátok vagyunk... Mindezen kifogásunk ellenére, azt kell mondanunk, az árért sokkal többet kapunk, mint amit általában megszokhattunk. És ez nem is olyan kevés.

Fotó: Széman Richárd