Sör a háborúban

– Lassan mindenki annyira rászokott a rumra, hogy végül elképzelhetetlenné vált harcba menni nélküle – emlékezett vissza egy katona. A szállítási útvonalakat a német tengralattjárók folyamatosan támadták és jócskán megnehezítették a britek számára a rumellátás biztosítását Nyugat-Indiából.

– 1943-ban a dolgok olyan kritikussá váltak – írja James Pack kapitány –, hogy az Admiralitás kénytelen volt komolyan fontolóra venni a rum fejadag csökkentését, ne adj isten megszüntetését, amit azonban morális okokból a testület nem szeretett volna megtenni. A brit kormány észrevehetően lazábban viszonyult az alkoholhoz, mint az első világháború idején. Ezt szimbolizálta Winston Churchill őszinte nézete a témával kapcsolatban:

„Életszabályom abszolút szent rítusként írja elő a szivarozást, valamint az alkoholfogyasztást méghozzá minden étkezés előtt, minden étkezés közben, valamint két étkezésközött is”

Churchill általában egy pohár pezsgővel vagy egy gyenge whiskyvel és vízzel kezdte a napját, étkezések között több whiskyt és vizet ivott, ebédhez és vacsorához pedig bort fogyasztott.

1940-ben Lord Woolton, a brit élelmezésügyi miniszter kijelentette, hogy a sörivás elengedhetetlen a közmorál szempontjából: „Ha azt akarjuk, hogy az ország normális életéhez hasonlót élhessen, a sörnek továbbra is rendelkezésre kell állnia, annak ellenére, hogy lehet, hogy egy gyengébb fajtájú sör, mint ahogyan azt az ínyencek szeretnék. A kormány dolga nemcsak az ország életének, hanem moráljának a fenntartása is.” 

Míg az első világháború alatt a kocsmákat és az alkoholt fenyegetésként kezelték, most a háborús erőfeszítések nélkülözhetetlenjeként népszerűsítették őket. Ahogy az egyik sörreklámozó megjegyezte: „A brit történelemben még soha nem volt egy részegítő drognak ekkora szimbolikus jelentősége.” A sörellátása fenntártása,ímég az egyre vékonyabb sörök mellett, a háború elhúzódásával egyre nagyobb kihívást jelentett.

Számos sörfőzde szenvedett  találatot a német támadásokban és 1943-ra nem kevesebb mint ezerháromszáz kocsmát romboltak le a német bombázások. Természetesen az alapanyagellátás is egyre inkább akadozott, de a rumfejadagot a háború végéig megkapták a harcoló katonák és azért sör is rendszeresen jutott a frontra.