Olvasási idő: 2 perc
A legutóbb idéztük George Orwellt, aki állította, hogy a stout jobban ízlik, ha ónkorsóban szolgálják fel, mintha üvegbe csapolnák. A súlyos ónedények jól bírták a strapát, de a kocsmárosoknak igen sok fejfájást okozott, hogy folyamatosan lopták el őket és körülbelül tízszer annyiba kerültek, mint a kínai söröskorsók.Így aztán az ónbögrék a 20. század közepére jóformán eltűntek a kocsmákból.,
A jobb pubok ezüstözött ón söröskorsókat tartottak, és a lopás elleni védelem érdekében a kocsma nevét és címét faragták az alapba. Az üvegkorsó ennél olcsóbb megoldást kínált – és attól kezdve, hogy divatba jöttek a tükrösen tiszta, átlátszó sörök, egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek, hiszen az üvegpohárban felszolgált sört rögtön vissza lehetett küldeni, ha homályos volt, vagy zavaros.
A kínainak becézett kerámia bögrék sokáig a legjobb alternatívának tűntek az önedények lecserélésére, de idővel, mikor a préselt üveg előállítása sikerült különféle találmányokkal olcsóbbá tenni, egyre inkább kiszorultak a kocsmákból. George Orwell arról beszélt, hogy a kerámia söröskorsó epres-rózsaszín színű, de akadt babakék és bézs árnyalatban is. A kínai belseje és füle azonban mindig fehér volt és akadtak kivül mintázott darabok is.
Ma már nehezen tudjuk elképzelmi ezeket a sörösbögréket, magától értetődő és természetes, hogy a sört átlátszó üvegkorsókban szolgálják fel, bár nagy ritkán brit vidéki fogadókban még előbukkan egy-egy rózsaszín, vagy babakék kínai is.
