Sörpártok a parlamenti küszöbön

Ha bárkit megkérdezünk, hogy szerinte melyik országban jutott be a Sörpárt a parlamentbe, akkor a legtöbben nyilván a csehekre tippelnének. Pedig a cseh Strana přátel piva (A sör barátai pártja) soha nem érte el, a bejutáshoz szükséges küszöböt. Legjobb eredményük az 1992-es volt, ekkor nyolcvannégyezer szavazatot szereztek. Ha arra gondolunk, hogy mindezt egy viccpárt érte el, akkor nem is olyan rossz eredmény, különösen nem, a bársonyos forradalmat követő időkben, amikor még az emberek többsége őszintén reménykedett, hogy a rendszerrel együtt a politikai képviselete és a politizálás természete is megváltozik. Valójában azonban minden tekintetben egyet kell értenünk a lengyel sörpárt alapítójának, Janusz Rewinskynek egy 1990-es interjújában elhangzott megállapításával, hogy a politika velük „jobb nem lesz, csak szórakoztatóbb”.

Ő már csak tudhatja, hiszen a Lengyel Sörbarátok Pártja (Polska Partia Przyjacioł Piwa) az 1991-es választásokon három százalékot szerzett és tizenhat képviselőt delegálhatott a Szejmbe. Ott azonban kiderült, hogy nem lehet más a politika és hiába rendelkezett több mint negyvenezer taggal a párt, a frakció rövidesen kettészakadt. A mozgalom kezdeti céljait, így a tömény szeszekkel szembeni fellépést és a kulturált politikai párbeszédet magáénak valló politikusok pályája az első ciklus után már csak a Szejmen kívül folytatódhatott. A frakció nagyobbik része, alkalmazkodva a parlamenti politizáláshoz, átigazolt a Lengyel Gazdasági Program nevű liberális pártszövetségbe.

Hasonló sorsa lett az 19900-ben alapított cseh sörpártnak, melyből többen is más pártok égisze alatt folytatták tevékenységüket, miközben akik komolyan gondolták, a „sörpártiságot” az 1997-es kongresszuson úgy döntöttek, hogy nem politikai pártként, hanem Sörbarátok Egyesülete (Sdružení Přátel Piva) néven, társadalmi egyesületként folytatják tevékenységüket. A pártnak eladdig fontos szerepe volt abban, hogy a cseh sörgyártás nem került teljes egészében külföldi kézbe és komoly harcot vívtak a kisüzemi sörfőzdéket ellehetetlenítő adószigorítások ellen is. 1992 elején elérték, hogy az U Kocoura („a Kandúrhoz”) címzett népszerű prágai kiskocsma a sörpárt működtetésébe kerüljön és azóta „pártsörözőként” is működik. Magunk is szeretnénk, ha valaha megvalósulhatna az a gondolatuk, hogy „az összes nemzetközi problémát meg lehetne oldani, ha a világ befolyásos emberei egy pohár sör mellett találkoznának” – de sajnos ennek realitása sajnos egyre távolabbinak tűnik.

Míg a fenti két párt minden szempontból komoly politikai szerveződésként jelent meg a politikai porondon, a Deutsche Biertrinker Union (Német Sörivó Szövetség) már inkább a demokrácia adta lehetőséggel élő rostocki egyetemisták viccpártjaként született 1990-ben. A Német Demokratikus Köztársaságban – „Kardokat söröskorsóvá” jelmondatával ringbe szálló társaság már jelezte viccpárt jellegét. Végül, miután a választásokon mindössze kétezerötszáz szavazatot szereztek. Hiába voltak népszerű céljaik – a sör árának maximalizálása, a sörfőzés ösztönzése adókedvezményekkel – a rövidesen egyesülő Németországban nyom nélkül tűnt el a párt és tudomásunk szerint semmilyen hasonló sörös pártformáció nem bukkant fel azóta sem a német közéletben.

A magyarországi sörpártot 1992. március 30-án vették nyilvántartásba. Szórakoztató szlogenjeikkel – „A sör habozzon, ne a politikusok szája!” vagy az „Amiről mi beszélünk, világos!” – akár nagyobb népszerűséget is szerezhettek volna, de a magyarországi politikai helyzet akkoriban nem kedvezett az ilyen típusú politizálásnak. Így bármennyire izgalmas volt is a próbálkozás, akkoriban még nem volt annyira erős a politikából való kiábrándultság, hogy az ez ellen eredeti programmal fellépő Sörpárt, meg tudja ugrani az 1994-es választásokon a parlamenti küszöböt. Ez még 2018-ban sem sikerült a Kétfarkú Kutyapártnak, holott ők örök életet és ingyen sört is ígértek szavazóiknak.

Fénykép: Robbie Noble on Unsplash