Sörsorok III.

 

Az unokahúgom egy, vagy két éves volt, amikor elvittem egy kocsmába. Szombatonként gyakran vigyáztam rá. Egy alkalommal a helyi kocsmába tértem be, főleg azért, mert ott volt a barátom a hasonló korú lányával. A két gyerek jól kijött egymással, így kellemes volt az időtöltés a pubban.

Mikor a nővérem megtudta, hol jártunk, ugyan nem rikácsolt vagy tombolt, de résnyire nyitott ajakkal, sziszegve hordott le. Ekkor tudtam meg, hogy gyermekkorunkban sok délutánt unatkozott végig a kocsma sarkában. Ezért nem akarja, hogy a gyerekeivel ugyanez történjék. A gondolat, hogy lányát kocsmákba vittem feldühítette. Attól félt, hogy ugyanazoknak a boldogtalan élményeknek lesz kitéve, mint ő. 

Én nem úgy emlékszem azokra az időkre, mint a nővérem. Tudom, hogy gyakran voltunk kocsmákban, de csak a mulatságos dolgokra emlékszem. Azokra a kocsmákra, amiknek kertjében hinták voltak, vagy arra a helyi kocsmára, amelyikben vasárnap délután ugrálóvárazni lehetett. A nővérem inkább azokra a helyekre emlékezik, amelyek csak kocsmák voltak, és utálta őket.

Próbáltam érvelni, hogy a lánya úgy tűnt, jól érzi magát, de végül elnézést kértem. Durcásan, de beláttam, hogy igaza van.

Soha többé nem vittem el az unokahúgomat kocsmába.