A duhaj paradoxona

Vagyis meg kell próbálni gúzsba kötve táncolni, azaz a klasszikus „hülye reklámok” mintájára, egyáltalán nem hiteles szituációkkal és sörivónak egyáltalán nem látszó figurákkal hirdetni a sört. Ezért aztán mindenféle nemes történelmi tradíciókra, a társasági szellem ápolására, a csábítás eszközére, a legjobb minőségű alapanyagokra és egyéb keresztényi értékekre hivatkozva buzdítanak sörivásra.

Ennek a tudathasadásos állapotnak egyik legjellemzőbb példája, hogy amikor egy sört „Óvatos duhajnak” neveznek el. Ennek analógiájára feltehetjük azt a kérdést is, hogy lehet-e úgy beleugrani a nagybőgőbe, hogy semmilyen kár nem keletkezik. A válasz: nem! A duhajkodás eleve nem egy visszafogott műfaj, vagy elővigyázatosak vagyunk, vagy duhajkodunk. Nézzük csak meg a szinonimaszótárt mit jelent a duhaj, ha piásokra használjuk a kifejezést: iszákos, részeges, alkoholista, korhely, lump. Megannyi pozitív jelző.

Bár maga a sör eleve nem egy duhaj műfaj, maga a sörözés leginkább csendes elmélkedés és értelmes beszélgetés egy korsónyi folyékony kenyér mellett. Aki duhajkodni akar, pokolra kell annak menni, vagyis ész nélkül nyakalni a sört, és kísérgetni égetett szeszekkel. Ha viszont erre – vagyis a önkontroll elvesztésére utazunk, akkor nem beszélhetünk óvatosságról. Így azt gondoljuk, hogy egy szeszes italt az óvatos duhajról elnevezni, legfeljebb egy marketinges fejében jó ötlet és nagyjából annyira értelmezhető egy sörivó számára, mint amikor egy trendi sört sernek neveznek.