Szomjas vánszorgás

Ebben az esetben a sör-relativitáselmélet – speciális kocsmaelmélet – már jóval előbb megszületik, nem blogunknak kellett volna megalkotnia. A speciális kocsmaelméleti tétel alapaxiómája egyszerű: az idő sebessége egyenesen arányos a korsóban lévő sör mennyiségével, és fordítottan arányos a kiszolgálás sebességével.

Amikor a pultnál állsz, és a csapos úgy mozog, mint egy bealtatott lajhár, a másodpercmutató konkrétan hátrafelé halad. Ez a „szomjas vánszorgás” fázisa. Ebben a dimenzióban egy perc pontosan harminchat órának tűnik. A sejtjeid sikítanak, a torkod száraz, az idő pedig befagy, mint a téli Duna.

De amint a hideg sör az asztalra kerül, berobban a katalizátor-hatás. Az első korty után az idő hirtelen sebességfokozatot vált. A fizika törvényei csődöt mondanak. Két korsó között valaki titokban megnyomja a gyorstekerés gombot az univerzum távirányítóján. Csak annyit mondasz a haverodnak: „Na, egészségedre!”, mire feleszmélsz, már éjfél van, a pultos a székeket pakolja fel az asztalra, te pedig azon vitatkozol valakivel, hogy a rántott sajt-e a jobb vagy a rántott gomba.

A kocsmai sörözés tehát egy folyékony feketelyuk: este nyolckor belépsz, és egy szempillantás alatt hajnali kettő van, és üres a pénztárcád. Nem a Föld forog gyorsabban, csak a sörhab atomjai lépnek reakcióba a szociális életeddel, létrehozva az intergalaktikus időugrást.

Fotó: Chandan Chaurasia / Unsplash