Küszöbsör

A küszöbsör elfogyasztása egy rendkívül fontos pillanat az ember életében. Addig ugyanis csak sörözgetünk, beszélgetünk, politizálunk, megvitatjuk a futballt, a nőket, a kormányt, a világ helyzetét, és természetesen azt is, hogy bezzeg régen minden jobb volt. Aztán megérkezik a küszöbsör.

És onnantól nincs hazamenetel.

Illetve lenne. Fizikailag semmi akadálya. Az embernek van lába, kabátja, kulcsa, esetleg lakása is valahol. De ezek a tényezők a küszöbsör elfogyasztása után hirtelen elveszítik jelentőségüket. A „na, én lassan indulok” mondat helyét átveszi a „még egyet megiszunk, aztán tényleg megyek”. Ezt a mondatot az ember általában még három órán keresztül ismételgeti.

A küszöbsör tehát nem feltétlenül a berúgás kezdete, sokkal inkább a hazaindulág lehetőségének a vége. Az ember ilyenkor még lehet teljesen kulturált, artikulált és viszonylag függőleges. Még tud fizetni, felismeri az ismerőseit, és nagy valószínűséggel azt is tudja, melyik városban tartózkodik.

De a veszély már fennáll.

Mert a küszöbsört követően előbb-utóbb megjelenik valaki, aki kimondja azt a mondatot, amely a civilizált sörözésből könnyen társadalmi katasztrófát csinál:

– Egy Unikumot azért még megiszunk!

És itt kezdődnek a problémák. Mert a sör míg a sör ital, a tömény már esemény. A pálinka, a whisky vagy a vodka elfogyasztásával az ember hivatalosan is belép abba az életszakaszba, amikor úgy érzi, hogy még mindig teljes mértékben ura a helyzetnek, miközben éppen kölcsönad egy lejmista ivócimborának, meghívja az egész asztalt egy körre, vagy elmagyarázza egy vadidegen embernek, hogyan kellene irányítani az országot.

Jobb esetben ilyenkor csak megnő az önbizalma. Hirtelen rájön, hogy rendkívül szellemes. Hogy mindenki kíváncsi a véleményére. Hogy a pincérnő valójában örül annak, hogy harmadszor is elmesélte ugyanazt a történetet. És hogy az a pénz, ami a zsebében van, tulajdonképpen nem is az övé, hanem az ivócimborák közös vagyona.

A legszerencsésebb esetben másnap egyszerűen csak másnaposak vagyunk. Ez az az állapot, amikor az ember reggel arra ébred, hogy fáj a feje, száraz a szája, a gyomra tiltakozik az élet ellen, és halvány fogalma sincs róla, hogyan került az ágyába. A magyar nyelv ezt filmszakadásnak nevezi, az angol blackoutnak. Az ember ugyanis ilyenkor úgy érzi, mintha valaki egyszer csak kikapcsolta volna a kamerát. Az este egyik pillanatában még ott ül a kocsmában, kezében egy korsóval, és teljesen értelmesen magyarázza, hogy neki másnap korán kell kelnie.

A következő jelenetben pedig már reggel van.

Ez az alkohol egyik legkülönösebb szolgáltatása: képes eltüntetni az este legfontosabb eseményeit, miközben gondoskodik róla, hogy mások pontosan emlékezzenek rájuk. És ez az igazán kínos. Mert amikor az ember legközelebb betér a kocsmába, ott ülnek a szemtanúk. Ha még szóba állnak vele, örömmel rekonstruálják az előző estét.

– Te erre tényleg nem emlékszel?

És ilyenkor az ember már tudja, hogy rossz hírek következnek.

A küszöbsör tehát veszélyes intézmény. Elkerülni azonban nem könnyű. Ki kell tapasztalni, hányadik korsó az a bizonyos sör, amely után az ember még hazamehetne, de már nem fog. És azt nem szabad meginni. Ez persze emberpróbáló feladat. Mert éppen öt-hat sör után érkezik el az a különös pillanat, amikor az ember – minden élettani és logikai megfontolás ellenére – egyre szomjasabbnak érzi magát. Ilyenkor kellene felállni, elköszönni, felvenni a kabátot, és hazamenni.

Elméletileg.

A gyakorlatban azonban a küszöbsör rendszerint már ott áll az ember előtt. 

Elméletileg.

A gyakorlatban azonban a küszöbsör rendszerint már ott áll az ember előtt,. csak sajnos csak utólag lehet teljes bizonyossággal felismerni, ugyanis mire rájövünk, hogy melyik volt az, már rég megittuk.