Olvasási idő: 2 perc
Donald Trump gyakran állítja, hogy sohasem piázott. Ezt nehezen tudjuk elhinni róla, hiszen annak idején, amikor 1997 májusában elvált második feleségétől, Marla Maplestől, akkor belevetette magát a New York-i éjszakai életbe, bőven adva témát a bulvármédiának. Ennek ellenére annyit azonban biztosan állíthatunk, hogy soha nem volt rabja az alkoholnak. Egy az akkori éjszakai életben dolgozó csapos szerint akár órákig elbíbelődött egy pohár sörrel.
Ha az elnöki időszakára gondolunk, akkor kétségtelen, hogy Trump nem iszik alkoholos italt. Ennek elbeszélése szerint az az oka, hogy bátyja, Fred Trump Jr. 1981-ben, negyvenkét évesen hunyt el, alkoholizmusának tulajdonított szívinfarktus következtében. Saját bevallása szerint testvérének az alkoholfüggőség elleni küzdelme késztette arra, hogy teljesen elkerülje az ivást és a dohányzást.
A címképen az látható, hogy Donald Trump egy pohár diétás kólát emel pohárköszöntője során. A diétás kóla ugyanis Trump kedvenc itala, Amikor első elnöksége alkalmából bekölzözött a Fehér Házba, első dolga volt intézkedi, hogy irodájába kóla automata kerüljön, amiből napi három litert is megiszik.
Holott az amerikai elnökökre sokkal inkább az alkoholizálás volt a jellemző. Franklin Pierce, Andrew Johnson, Ulysses S. Grant is alkoholfüggők voltak, de a legutóbbi alkoholkedvelő elnök, George W. Bush is negyven éves koráig masszívan ivott. Hogy Trump nem fogyaszt alkoholt ez marketing szempontból is jól jön, hiszen váratlan húzásai, ad hoc döntései miatt sokakban felmerült, hogy valami tudatmódosítót muszáj fogyasztania.
Az alkohol mindenesetre ki van zárva!