Olvasási idő: 3 perc

Anno a jó hírű Dreher mellett, amit svehátiként aposztrofált a békebeli béke sörivója, több híres osztrák import sört –  a grazi Reininghaust, vagy a bécsi Liesingert is ihattak a pestiek, ha úri kedvük úgy kívánta. De természetesen ittak cseh budveiszit és a pilsenit is és nem nagyon törödtek a helyesírással.

A békebeli béke éveit aztán szomorú évek és két világháború követte, amelyek sok mindenről szóltak, de legkevésbé a sörfőzésről, a sörivásról.

Az ötvenes években, a Békekölcsön jegyzések – a kvázi kamatmentes állampapír – idején aztán annak is örülhetett az uralkodó munkásosztály tagja, ha nem az ÁVO pofozta ki a kocsmából, egy rosszul elsült rendszerellenes viccért. Nemhogy jó sörről, de a mindennap kapható sörről is legfeljebb csak álmodozhattak.

A budveiszire és a pilsenire még 56-után is sokáig kellett várni, míg végre a hetvenes években ismét felbukkant a két legendás márka az NDK-klasszikusokkal együtt, hogy aztán 1981-ben a sveháti is megérkezzen, újragyártva Kőbányán. A sörivók többsége azonban megmaradt a „nyolcnapos” kőbányai, balatoni és a többi olcsó, kommersz világos mellett,

Vita csak azon folyt, hogy az Ászok, vagy a Szalon szarabb/jobb a Kőbányainál és versenyt futottak a zöld üvegesért. Legfeljebb néhányan engedték meg maguknak, hogy rendes sört igyanak: Budvart, Staroprament, Kozelt, Urquellt, Berlinert, Wernesgrünert, Radebergert, pedig telt volna rá. Az importot erősítette az állandó sörhiány – a épülő szocializmusban soha nem sikerült itthon elegendő sört főzni – szerencsére a KGST ebben igazi segítség volt.

A csehsör-hívő  későbbi műfaj, de képviselőik, még ha akadnak is köztük sznobok, sem elvetemült alakok, csak értékelik a jót – elsősorban a sört, de szeretik Hrabal, Menzelt és irigylik a Svejkben, felfedezhető cseh öniróniát is. Furcsa módon mindazt, amit pont a csehek – ha már így általánosítunk – nem szeretnek. Prága sem rég jött divatba, a városba ellátogatni és ott rendesen lerészegedni „ungarische virtus” – ez sem a csehsör-hívőkre jellemző.

Persze mindez nem is lényeges, hiszen a fontos az, hogy söreik hibátlanok és szerencsére már a spájzban vannak!

 

A címkékért köszönet Bölöny Józsefnek!