Olvasási idő: 2 perc
1420 augusztusában, körülbelül egy évvel IV. Vencel király halála után, radikális husziták prágai városlakókkal együtt kifosztották a zbraslavi kolostort. A zbraslavi kolostor nemcsak egyházi intézmény volt a husziták számára, hanem az egyház és a hatalmi struktúra szimbóluma is, amely ellen fellázadtak. Ahogy Březovái Vavřinec írja krónikájában, a táboriták Václav Koranda tábori pap vezetésével, lerombolták és kirabolták majd felgyújtották a kolostort.
A kolostor rombolása közben a katonák a nagy mennyiségű élelemmel pakolták meg magukat, és jócskán fogyasztottak a sörrel és borral jól felszerelt kolostor pincéiből. Ez elsötétítette elméjüket és fokozta pusztító étvágyukat. Késő este egy csoport részeg huszita vonult a sírbolthoz, amelyben IV. Vencel király holtteste egy évig feküdt.
Odarohantak, kinyitották és kiásták az uralkodó holttestét a földből. Aztán kihúzták a testet a sírból és az oltárra helyezték. Szénakoronát tettek a holttest fejére, és hogy még jobban „örvendezzenek” a halott uralkodónak, sört töltöttek sápadt szájába, miközben azzal gúnyolták, hogy ugyan igyon már velük. „Amikor éltél, szerettél inni!”– mondogatták.
A legenda valóságát sokan kétségbe vonják, évszázadok óta vita folyik arról, hogy ez az esemény valóban megtörtént-e vagy sem.
Illusztráció: Věnceslav Černý: Husité obléhají Karlštýn (Wikimedia Commons)