A sör szentjei

A sör egyik első igazi szentje Szent Columbanus (540-615) volt, akit elküldtek, hogy a bűnösöket Krisztus hitére térítse. A zöldfülű szent, amikor belebotlott a pogányokba, akik éppen egy dézsa sört akartak áldozni Wodan istennek, azt kiáltotta, “állj!”, és elfújta a söröshordót a tisztásról. A hordó szörnyű robbanással szakadt darabokra. Columbanus, miután megmagyarázta a rémült pogányoknak, hogy a jó söröcske az ördögé lett, megkérdezte, van-e még főzetük. A kikeresztelkedetlenek igennel válaszoltak, és a sör előkerült a rejtek-helyéről. Columbanus megmagyarázta, hogy Isten szereti a sört, de csak akkor, ha az Ő Szent Nevében isszák.

Szent Adriant, aki talán a sör legfontosabb szentje, az egész világon így ismerik. Szent Adrian napja, melyet szeptember 8-án ünnepelnek, sok európai keresztény sörivónak alkalom az ivásra. Az akkor még nem szent Adrian Maximilianus császár testőre volt. A legenda úgy tartja, hogy Adriant egy nap, amikor a keresztények kínvallatását felügyelte, lenyűgözte a máglyán égők bátorsága. Olyannyira lenyűgözte, hogy megtagadta a császárt, lelkét Jézusnak ajánlotta és Kr.u. 303. március 4-én Nicomediában kardélre is hányták. Adrian, mondják a történetírók, felesége karjában halt meg, miután az ő karját és fejét levágták. Felesége nemsokára követte Adriant a mennyország kapujához. Ám az máig tisztázatlan, hogy miképpen került kapcsolatba Adrian a sörfőzéssel.

Számos szent nő is akad azok között, akik szerették a sört, ilyen például az írországi Szent Brigid, Kildare apácafőnöknője (439-521). Ő egy forró napon, amikor a lepratelepen dolgozott, észrevette, hogy betegei rendkívüli módon megszomjaztak a fürdés után. Könyörgésüknek engedve és Krisztus áldásával a fürdővizet sörré változtatta.„Mert amikor az általa ápolt leprások sörért könyörögtek, és nem volt sör, ő a fürdővizet imája puszta erejével kitűnő sörré változtatta, és bőven osztott belőle a szomjúhozóknak.”

Szent Hildegard, Diessenberg apácafőnöknője, gyógynövényeket gyűjtött, és az ő írásaiban szerepel először az, hogy a sörfőzéshez komlót kell alkalmazni. Tőle származik a felismerés, hogy a komló, „ha a sörbe tesszük, gátat szab a rothadásnak és a sör tartósabb lesz tőle.”

A franciaországi Metz püspöke, akit Szent Arnoldus néven is ismernek, szent életét azzal töltötte, hogy figyelmeztette a parasztokat a vízivás veszélyeire. „A sör az ember verítéke és Isten szeretete révén érkezett ebbe a világba." Halála után valaki úgy határozott, hogy a templomkertből a templomba telepíti át a püspök csontjait. Az ólomkoporsó nehéz volt. A munkások a meredek domboldalon, egy nagyon forró napon cipelték a terhet. A legenda szerint valamelyikük ezt motyogta a hőségben: „Jézusom, bárcsak ihatnék egy hideg sört”” Abban a pillanatban hideg sör ömlött ki több sugárban a koporsóból és eláztatta a koporsóvivőket. Mindannyian rengeteget ittak és egy új szent született.