Inni szép

A sörösplakát elterjedése annak a dinamikus fejlődésnek a következménye, mely a XIX. században iparággá tette a sörfőzést. A serfőzdékből sörgyárak lettek, melyek termékeiket már nemcsak a környéken, de távolabbi vidékeken és országokban is minél nagyobb mennyiségben szerették volna értékesíteni.

A XX. század elejének és közepének sörös plakátjai már nem csak a sörivási kedvet serkentik, hanem igyekeznek a sörivót egy bizonyos márkához kötni, hogy szomját csak és kizárólag egy bizonyos sörrel olthatja igazán. Ezt úgy érik el, hogy egyaránt hatnak az érzelmekre és a gondolkodásra. Ha kell hízelegnek, ha kell szórakoztatnak, olykor meglepőek, máskor mulatságosak, van amikor titokzatosak, de legtöbbször egyértelműen rábeszélők.

A régi sörösplakátok ma már muzeális értékűek. Nemcsak azért, mert alkotóik között olyan nagy művészek is megtalálhatók, mint a francia Toulose-Lautrec, a cseh Alfons Mucha, a német Hohlwein és Oppenheim vagy a magyar Kürthy György, akinek plakátjával illusztráltuk írásunkat. De még a névtelen, vagy alig ismert plakátművészek is bátran kísérleteztek, és alkalmaztak meglepő formákat és használtak meghökkentő színkombinációkat.

Bár a televíziózás elterjedésével a sörösplakát vezető szerepe megszűnt, mégis a mai napig fontos eszköze a fogyasztó meghódításának. A fogyasztó felé közvetített üzenet nem változott, továbbra is márkahűségre csábít. A nyomdatechnika fejlődésével azonban, mintha csökkent volna a grafikai kivitel igényessége, a művészi kivitelt felváltotta a számítógépes trükkök serege és jócskán megnőtt a plakátok mérete is.