Olvasási idő: 3 perc
A középkor sörfőzői képtelenek voltak megmagyarázni, milyen folyamatok is játszódnak le tulajdonképpen a sörfőzés során. Nem tudták egyértelműen megmagyarázni, mi okozza, hogy a sör egyszer kiválóra sikeredik, máskor éppen elfogadhatóra, míg alkalmanként egyszerűen ihatatlanra. A középkori sörfőző mester hajlamos volt a változó eredmény mögött sötét erők működését felfedezni. A keresztény országokban kézenfekvő volt a magyarázat: a balul sikerült főzetek mögött az ördög rosszindulatú ténykedését kell keresni.
El is követtek minden tőlük telhetőt a régi idők sörfőzői az ördög távoltartására. Különféle jeleket, szimbólumokat helyeztek el a sörfőzde bejáratánál, vagy a falán. Ilyen ördögűző jel volt a kereszt, a hatágú csillag vagy a sörfőzőket oltalmazó szentek szobrai. Az a sörfőző, aki biztosra akart menni, jól meghatározott pillanatokban még egy odaillő, titkos versikét is elmormolt.
A legbiztosabb megoldás azonban a megelőző egyházi áldás volt. A sörfőző mester minden egyes főzés előtt elhívatta a helyi papot – a hivatásos ördögűzőt – és megáldatta a sörfőzőüstöt. A szertartás természetesen nem volt ingyenes. Angliában például általában négy pint sörbe került minden egyes ördögűző ima. Az egyház emberei nem egy esetben vissza is éltek hatalmukkal: kevesellették a fizetséget, sőt zsarolták a sörfőzőket, ha nem adják meg az általuk kért fizetséget (sörmennyiséget), akár el is maradhat az ördögűző ima.
A sörfőzők ilyen esetben az uralkodókhoz fordulhattak segítségért, aki megszabta az ördögűzés lehetséges legmagasabb ellenértékét, de egyben azt is, hogy a sörfőzők kötelesek igénybe venni a szolgáltatást, nem készülhet sör egyházi áldás nélkül. Az ördögűző ima intézménye egészen a 18. század végéig fennmaradt. Az állam és az egyház különválásával, valamint a tudományok fejlődésével párhuzamosan rövid fél évszázad alatt feledésbe merült.
