Egyedül a kocsmában

Ez az állapot a következő kettősségből fakad. Egyrészt ilyenkor nem kell szerepet játszanod, nem kell fenntartanod a beszélgetést, csak, figyeled az embereket, a fényeket, a zajt, ami egyfajta védőburokként vesz körül. Vagyis, ugyan ott ülsz a kocsmában, de tulajdonképpen mégiscsak kivülállóként vagy jelen. Ez könnyen lehangolttá tehet, amikor a megfigyelés élvezetét felváltja a kirekesztettség érzése. Ez szomorúvá tesz, hiszen kocsmába mégiscsak a társaság miatt mész. Ha elkezded a saját belső csendedet összehasonlítani a szomszéd asztal nevetésével, az elszigeteltség hirtelen súlyossá válik. Ebben a pillanatban már nem „szabad” vagy, hanem „magányos”.

Ha elkezded azt érezni, hogy nem választottad az egyedüllétet, hanem beleragadtál, el kell döntened, hogy tényleg maradnál, vagy jobb, ha elindulsz hazafelé. Ha az utóbbit választod, feltétlen tarts szem előtt, hogy egyedül ülni egy bárban nem kudarc, hanem művészet. Lehetőség arra, hogy a világ zajában is meghalld a saját gondolataidat. Lehet lehangoló, ha hagyod, de ha jól csinálod, ez az egyik legtisztább lehetőség randevúzni önmagaddal.

Fotó: Cottonboro / Pexels