Olvasási idő: 2 perc

Mindaddig, amíg az amerikai, majd az azt követő európai sörforradalom addig elképzelhetetlen szemtelenséggel el nem kezdett mindent belefőzni a söreibe a sörészeknek egyszerű volt a dolguk. A fogyasztás döntő többségét kitevő lágerek esetében általában csak az eredeti extrakt- és alkoholtartalom, illetve a szín alapján csoportosítottál a söröket.

Az ale-k esetében is sokáig csak alig néhány típust különböztettek meg, de ezek annyira beágyazódtak a helyi sörkultúrába, hogy nem kellett sörkalauz a kocsmába járáshoz.  Még Belgiumban vagy Németországban sem, hiszen a rengeteg regionális sörfőzde söreit nem igazán ismerték a megye határain kívül.

Mindez egycsapásra megváltozott, amikor emberek ezrei kezdtek sört főzni előbb csak a garázsban a haveroknak, majd kisebb sörfőzdéket alapítva már szélesebb közönségnek. Charlie Papazian az American Homebrewers Association (AHA) és Pat Baker a Home Wine and Beer Trade Association (HWBTA) főnöke 1985-ben kitalálták a Beer Judge Certification Program (BJCP) sörítészeti leírást.

Mindez persze nem ment egyik napról a másikra, de nagyjából a kilencvenes évek végére összeállt a nagy mű. A BJCP nemcsak az összes sörtípus számbavételére törekszik, és az adott típusok pontos leírását adja, hanem foglalkozik a sörítészek kiképzésével is. Ennek köszönhetően világszerte a legtöbb sörversenyen az ilyen vizsgát tett bírók zsűrizik a benevezett söröket, melyeknek a legszigorúbban meg kell felelni az adott típussal szemben támasztott elvárásnak.