Olvasási idő: 3 perc
A középkorban azért választották az illegális sörfőzést, mert a zárt piacokra csak így lehetett betörni. Az meg csak hab a sörön, hogy ezzel az adófizetést is elkerülhették a sörfőzők. A mindenfelé szokásos városi és céhes előírásokat, amelyek kizárólag a helyben tevékenykedő sörfőzőknek engedélyezték az iparszerű termelést és a piaci hozzáférhetőséget, két okból is rendszeresen figyelmen kívül hagyták.Egyrészt azért, mert az idegen illetőségű sörfőzők nem érték be a saját piacon elérhető haszonnal. Másrészt pedig, mert a városi lakosság a hivatalosan jóváhagyott sör áránál jóval olcsóbban jutott jó minőségű sörhöz.
A városi előírásokat megkerülendő, a máshonnan odatelepülő sörfőzők a város mellett, annak sörilletőségi körén kívül – a sörmérföldön túl – vertek tanyát. Gyakran jól felszerelt sörfőző hajókon táboroztak a községi felségvizeken kívül. A sörrel teli hordókat legtöbbször kalandos úton, az éj leple alatt juttatták be a városba, amiért postafordultával kapták esedékes fizetségeiket. A tulajdonképpeni feketefőzés azonban – no persze – a városfalakon belül zajlott. Ott ugyanis mindig akadt néhány helyi illetőségű polgár, aki némileg tágabban értelmezte azon szavatolt jogát, hogy házi használatra és saját szükségletre sört főzzön, így termékével más házakat is ellátott és azok szükségletét is fedezte, nem csak a sajátját.
Mivel hogy végtelenül fogyasztóbarát áraikkal rendszeresen alákínáltak a céhes ipartestületeknek és a városi sörfőzdének, tevékenységük nem maradt híjján az elismerésnek. Ezért hívták őket lesz-kapsz vagy dereskocsmárosoknak is, utalva arra, hogy milyen ellenszolgáltatásokra számíthattak a tevékenységüknek korántsem osztatlanul örvendő hatóságuk részéről.
