Olvasási idő: 3 perc

A kilencvenes években, amikor a Karlovy Vary-i sörgyár a Plzeňský Prazdroj a.s tulajdonába került sokáig reményteljesnek tűnt a jövő. A gyár a saját márkái – a Primus és a Karel – főzése mellett 1995-től átvette a bezárt cheb-i sörfőzde két sörének, a Starovarnak és a Wallensteinnek is a gyártását: Emellett itt is palackozták a Gambrinus sört is. 1998-ban negyedmillió hektoliter sört főztek a gyárban, így a bezárás hideg zuhanyként érintette a helyieket.

Történt ugyanis, hogy 1999-ben, az akkor már multinacionális cég tulajdonába került Plzeňský Prazdroj a.s központjában, a Karlovy Vary-i sörgyár bezárása mellett döntöttek. Így a kétezres évek elején már nem főztek sört a városban. A sörgyár épületegyüttesével kapcsolatban rendszeresen érkeztek hírek, de egyik sem a sörfőzés újraindításáról szólt – az egykor díszes épület állapota pedig folyamatosan romlott.

Annak idején 1879-ben Rybáří egy kis falu volt a város mellett. a sörfőzde is azért épült ide, hogy a város legfontosabb nevezetességének, a folyamatosan bővülő fürdőnek az egyre nagyobb területi igényeit ki tudják elégíteni. Karlovy Vary azonban folyamatosan terjeszkedett és a ma már Rybáří is a város egy kerülete, és ahogy kétszáz éve, úgy a sörfőzde most is akadályozza a fürdővendégek igényeit kielégítő üzletsor és lakóház építését.

A  2012-ben épült ugyan egy söröző-sörfőzde, de lássuk be, hogy azért elég vicces, hogy KarelIV sörfőzde pont a város híres gyomorkeserűjéről elnevezett téren kezdte el működését, azza a nagyravágyó tervvel, hogy megmenti a helyi sörfőzők becsületét. Sajnos néhány év utám ez a sörfőzde is beszüntette működését. Vagyis a Pivovar Karel IV. jelenleg egyáltalán nem főz sört. A sörfőzde hivatalos tájékoztatása szerint az az üzem bizonytalan ideig zárva tart, így jelenleg nincs éves termelése. 

A terület sorsa most egy  kirgiz válalkozó, Alisher Kasymov kezében van, aki azonban egyértelművé tette, hogy , és a pillanatnyi állapot szerint nem fog sörfőzde épülni a projekt során.

 

Fotó: Nikolai Kolosov / Pixabay