Koccintani

A szeszes italok közös fogyasztásakor világszerte szokásos a poharak némileg kultikus mozgatása, emelgetése vagy enyhébb-erősebb összeütögetése.Ennek részben üdvözleti tartalma van, ami az együttes italélvezet élményének szól, részben további közös fogyasztásra buzdít. Politikával, rég volt történelmi sérelmekkel köszönő viszonyban sincs. A söröskorsók erőteljesebb, olykor már szinte a törés kockázatát idézően látványos közös összeverése ivás előtt, délnémet (bajor-osztrák) népszokás.

Ama bizonyos emlékezetes történelmi napon ott, az aradi vár tájékán az évszakhoz képest meglehetősen meleg idő járta. S a kétségkívül drámai és gyalázatos eseménysor végeztével maguk a parancsok kiadói, akik egyébiránt szintúgy csak továbbították Haynau táborszernagy, legvégső soron pedig az udvar utasításait, ha valamit egyáltalán, akkor legfeljebb pezsgőt nyitottak és azzal koccintottak.

Az ítéletvégrehajtók, akik számára egy szintúgy nem éppen felemelő és könnyű eseménysor ért véget, a „műszak” végeztével megkapták sörbéli járandóságukat, amelyet az akkor (egyébként jól) megfigyelt módon fogyasztottak el. Az ő „záróaktusuk” tehát, sem nem az ő győzelmüknek, sem pedig nem a magyarok legyőzetésének vagy megaláztatásának szólt, hanem egy számukra sem éppen pihentető vagy felvidító feladat lezárultának.

Épp ezért talán – legalább Ausztriában jártunkban – próbáljuk meg mellőzni eme kétségkívül karakán, ám az idő által már jócskán megkoptatott s mára ugyancsak kiüresedett, a külső szemlélők számára pedig olykor inkább nevetséges hagyományt.  Sem a rég elporladt hősöket nem támasztjuk fel vele, sem pedig rég elvesztett történelmi esélyeket nem hozunk már vele vissza. Hívekre, követőkre úgy sem talál, érteni pedig csak elég nehezen, vagy egyáltalán nem fogják. Vagy, ha mégis, inkább rosszízű kellemetlenkedésnek veszik részünkről, ami csak ismeretlenek (netán esetleges vendéglátóink) megbántására alkalmas, történelmi elégtételvételre már aligha.

#koccintás