Olvasási idő: 4 perc

A legrégebbi békés kocsmai játék a kockázás lehetett. Ennek leírhatatlan sok változata akad, függően a dobált kockák illetve a dobások számától, illetve az elérni kívánt eredménytől. A kockajáték már eredetileg is tétre ment. Polgáribb változatában a következő ital fizetése dőlt el a játék során, de Balzactól tudjuk, hogy sokszor családi vagyonok is gazdát cseréltek egy-egy játszma végén. Ahogy ez gyakran előfordult a kártyacsatákat követően is.

A kocsmai játékok felsorolásából természetesen nem maradhat ki a snóbli vagy ahogy szívem szerint nevezném a dugás művészete. Nyilván nem ez az egyetlen „pénzdugós” játék a világon, de itthoni szabályai szerint csak magyar nyelvterületen játszák. Többen is snóblizhatnak, de az igazi a páros csata, amikor két gigász próbálja meg az ellenfelénél gyakrabban kitalálni, hogy hány pénzérme lapul is kettejük markában. Szolid játék, tétje többnyire az, hogy ki fizeti a következő kört, de rendszeres nyeréssel komoly tekintély is kivívható a kocsmajárók körében.

Kocsmában is játszható a gyufapöckölés, ami bárhol játszható, ahol asztal, vagy valamilyen asztallap található. A szabályok is elég egyértelműek. Ha a felpöckölt gyufásdoboz a rövidebb élén áll meg a játékos tíz, ha a hosszabbon akkor öt pontot kap, ha a doboz a képes felével felfelé esik hasra az egy pontot ér. A játékot Andrzej Wajda Ártatlan varázslók című filmje hozta divatba, még a hatvanas években. A filmben egy léha fiatalember ezzel a játékkal vetkőztet le egy fiatal nőt. A módszer egyszerű: a vesztes minden kör után megszabadul egy ruhadarabtól.

A kocsmai kártyajátékok közül itthon még mindig az ulti a legnépszerűbb. Az ulti szórakozás. Többnyire összeszokott társaságok játsszák, kísérőitala inkább a sör, kevésbé a bor és semmiképp sem a whiskey. Csalni nem lehet, de legalábbis nem szokás, főleg ott, ahol a parti végén sakknagymesterek elemzései módjára, újra lejátsszák azt és megbeszélik, hogy alakulhatott volna a játszma másként.

Nyilván a sok milliós pókernyereményekkel szemben a hungarikumnak számító ulti – többnyire – filléres alapjai, legfeljebb a játék örömét, az elfogott redurchmars, a három pirossal megcsinált ulti, vagy a jól megjátszott betli dicsőségét hozzák a győztesnek. Az ultihoz nem elég a magabiztosság, a teli pénztárca – itt csak a sok tapasztalattal és a tanulópénz megfizetéssel válhat valaki jó játékossá. Olyanná, aki a talonból és az első körből tudja, hogy mi lehet a többiek kezében, aki pontosan látja, mivel kell hajtani és azt is, hogy kerülhető el a partivesztés.

Az ulti szórakozás. Többnyire összeszokott társaságok játsszák, nem ritkán kocsmában. Kísérőitala inkább a sör, kevésbé a bor és semmiképp sem a whiskey. Csalni nem lehet, de legalábbis nem szokás, főleg ott, ahol a parti végén sakknagymesterek elemzései módjára, újra lejátsszák azt és megbeszélik, hogy alakulhatott volna a játszma másként. Épp ezért az ultit elsősorban idősebbek játsszák, évtizedes rutinnal, kibicek számára is szórakoztatóan.

A felsorolás természetesen nem teljes, de egyszer majd egészen biztos megszületik a poszt folytatása is, különös tekintettel az olyan, ülve nem játszható, testmogást igénylő kocsmai játékokról, mint a biliárd, a darts vagy a csocsó.