Olvasási idő: 2 perc
A szabályozás alapjait még az 1920-as években fektették le. A törvény értelmében két kocsmának kellett bezárnia, hogy egy új megnyílhasson. A cél az volt, hogy korlátozzák az alkoholfogyasztást és a kocsmák számának növekedését, részben a protestáns puritán szemlélet, részben a közrend védelmének szándéka miatt. Ha valaki új pubot szeretne nyitni, garantálhatjuk nem lesz egyszerű dolga, tekintettel, hogy a hatóság új kocsmaengedélyt adjon ki, hát az olyan ritka mint a fehér holló.
Szóval, ha valaki új kocsmát szeretne nyitni, akkor ezt úgy teheti, hogy megvásárol egy már létező, működő alkoholengedélyt egy másik vállalkozástól. Az eladó viszont be kell zárjon, vagy le kell mondjon a kocsmájáról. Észak-Írország törvénye ugyanis kimondja, hogy új kocsmát vagy italboltot csak egy meglévő, „leadott” engedély megvásárlásával, majd annak bizonyításával lehet nyitni, hogy az adott területen nincs elegendő kocsma, vagy italbolt.
Emiatt az engedélyek önmagukban is komoly értéket képviselnek, gyakran több százezer fontot érnek, mivel ez a rendszer erősen korlátozza a kocsmák számát, hiszen a törvényben lefektetett „Surrender principle” értelmében két kocsmának kellett bezárnia, hogy egy új megnyílhasson. Ez a szabály azóta némileg enyhült, de a legvitatottabb szempont, az „átadás elve”, érintetlen maradt.
A rendszer egyik paradoxona, hogy maga az alkoholengedély sokszor értékesebb vagy majdnem olyan értékes vagyontárgy lehet, mint az az épület, amelyhez tartozik. Egy sikeres északír pub adásvételénél az engedély ára jelentős részét képezheti a teljes vételárnak.
Fotó: K. Mitch Hodge / Unsplash
