Olvasási idő: 2 perc
Nincs könnyű dolgunk, ha meg szeretnénk határozni a kocsmatúra kifejezést, mert mindenkinek mást jelent. Az első kocsmatúra, amit magunk is kipróbáltunk az a Libeni szlalom volt Prágában, igaz akkoriban már csak töredéke volt meg azoknak a kocsmáknak, ahol Hrabal rendszeresen ivott.
Dublinban is van egy híres kocsmatúra, a Dublin Literary Pub Crawl, amely 1988 óta eleveníti fel Dublin irodalom- és kocsmatörténetét. Profi színészek mesélik el a gin-palota, a hosszú terem és a szeszbolt történetét, miközben élőben idéznek Joyce, Behan, Wilde és még sok más műveiből.
Mindkét városnézés alapja, hogy ahogy Prágának Hrabal, úgy Dublinnak James Joyce, vállaltan és megírtan kocsmás figurái. Ebből a szempontból persze Budapest sem áll rosszul, a magyar főváros írói közt is bőven akadnak figurák, akik személye köré könnyen meg lehetne szervezni egy kocsmatúrát.
A nyolcvanas években a kocsmatúra Pesten elsősorban éjszakai műfaj volt, mert kevés olyan hely akadt a városban, ami éjfél után is nyitva tartott. Így aztán minden órának meg volt a maga zárórás helye, ahonnét lehetett tovább túrázni a később záró, vagy a már hajnalba nyitó hely felé.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy mostanában ismét mintha egyre kevesebb éjszakai hely lenne. Sőt! A külvárosokban a kocsmákat az utóbbi évek egyenesen megtizedelték.
