A leggyengébb láncszem

Nem mondom, hogy könnyű egy-egy kocsmába bejutni a sörünkkel, de ha ez sikerül, még mindig ott a leggyengébb láncszem: a csapos. Sajnos itt – tisztelet a szerencsére szaporodó kivételeknek –, igen gyenge a felhozatal. A legtöbb helyen csinos, vagy kevésbé csinos nők, gyakran egyszálbélű csitrik, mérik a sört – olyanok, akik nem is szeretik a sört. Tőlük hiába is szeretnénk a kínálatról felvilágosítást kapni, többnyire csak a világossör-barnasör kategóriát ismerik.

A vendég viszont reménykedhet egy félmosolyukban, és hogy a végén pontosan fognak számolni. Nem feltétlenül szerencsésebb a helyzet, ha pult mögött férfi méri a sört. A szakértelem itt is többnyire hiányos, viszont a tapasztalatok szerint a sör-buherálásban – olcsóbb sört mérnek a drágább áráért, vizeznek-összeöntögetnek –, azaz a csalásban otthonosabban mozognak.

A hab a tortán, hogy ehhez még a vendég is partner, mint azt ismerősöm története is mutatja. A hosszú pultnál üldögélve sörét kortyolgatva és az egyik pincérrel beszélgetett, amikor felfigyelt, hogy a másik pincér a maradék sörből is tölt a frissen csapolthoz. Kérdőn nézett beszélgetőtársára, aki megnyugtatta: – Nyugodjon meg, Ön hibátlanul csapolt sört kapott! – mondta ismerősömnek, aki ezután szó nélkül tovább ivott korsójából.

Háááááát… – amíg cinkosok leszünk mások, és közvetve persze magunk átverésében semmi jóra nem számíthatunk!