Olvasási idő: 2 perc
A Heineken nem sör, hanem egy marketingdiadal, amit véletlenül üvegbe zártak. Ahhoz, hogy valaki jókedvvel fizesse ki érte a kézműves tételek árát, szüksége van egyfajta szelektív amnéziára: el kell felejtenie minden kortyot, amit egy valódi pilseni vagy egy karakteres bajor láger nyújtott.
A Heineken fogyasztása a biztonságos középszerűség iránti perverz vonzalom. Ez az az ital, ami „se íze, se bűze” módon simul bele a globális világba, garantálva, hogy sehol ne érjen meglepetés – sem kellemes, sem kellemetlen. Olyan, mint a reptéri váró: steril, drága, és bárhol is vagy, pontosan ugyanazt a lélektelen élményt kapod.
Aki ivott már finom világos sört, az tudja, mi a komló és a maláta érdemi párbeszéde. Aki viszont Heinekent kér, az nem ízt keres, hanem státuszt. A zöld üveg és a vörös csillag nem minőségi garancia, hanem egy belépőjegy a „világpolgár vagyok” hamis illúziójába. Kell hozzá egy adag vizuális vakság is, hogy ne zavarjon a fény hatására gyakran „görényesedő” aroma, amit a rajongók valamiért „karakternek” hazudnak.
A márka oda fúrja be magát, ahol a pénz és a csillogás van. A Heineken nem véletlenül az UEFA Bajnokok Ligája és a Formula 1 kiemelt szponzora. Ha a legnézettebb sporteseményeken mindenhol ezt látod, az agyad tudat alatt összeköti a középszerű italt a csúcsteljesítménnyel.
Pedig a Heineken-ivó valójában a standardizált unalmat vásárolja meg, felárral.
Fotó: Su Lee / Pixabay
