A sörivó metamorfózisa

Nekem többször is eszembe jutott, de ma már határozott nem lenne a válaszom. Mert ha én egyszer kocsmát nyitnék, akkor az a nevemet viselné. Ez garancia lenne arra, hogy mindenki tudja, ebben a sörözőben megbízható minőségű minden ital. A sört szakszerűen tárolják, a sörvezetéket rendszeresen tisztítják, a poharak és korsók frissen mosottak, a csapolás szakszerű, a sörsor változatos és kimeríthetetlen. Erre személyem és állandó jelenlétem lenne a garancia.

Mert persze magam csapolnám a sört, és magam keverném a körözöttet friss brindzából, libatepertőt tartanék lilahagymával, s télen hideg disznótorossal várnék vendégeimre. Egyenek-igyanak kedvükre. Néha én is bekapnék egy kolbászkarikát, csapolnék egy pikoló sört, és jól érezném magam. Kocsmám remekül prosperálna, lenne sok pénzem, és egyre kevesebb lenne az ihletésem, hogy a piacra járjak vásárolni, s hogy beálljak a csap mögé.

Csapost alkalmaznék, a törzsvendégekkel is egyre ritkábban iddogálnék, s előbb, utóbb a kocsmából is elmaradnék. Nyáron nyaralnék, télen telelnék, jönnék-mennék – jól ellennék. És akkor a nevemet viselő kocsmában megeshetne az a csúfság, hogy a csapos szódával hígítaná a sört, a részeg vendéggel mindent kétszer fizettetne ki, és saját áruját adná el a pult alól. A bor már nem bor és a cognac is csak brandy lenne. A saját kisütésű tepertő helyett a hentesnél vásárolt sertéstöpi lenne a sörkorcsolya, és a körözött is – ha lenne egyáltalán – bolti lenne. Törzsvendégeim, akiket féltő gonddal kényeztettem, ezután nem csupán a kocsmából maradnának el, de ha az utcán meglátnának, átmennének a túloldalra.

Ezt a szégyent azonban nem bírná a gyenge lelkem, túladnék a kocsmán és még a környékét is elkerülném. Szerencsére azonban mivel mindezt előre sejtem, nem nyitok kocsmát – inkább maradok a pult innenső oldalán és egyáltalán nem bánom, hogy nem kocsmárosnak születtem..