Olvasási idő: 3 perc
A cseh söripar egyik legérdekesebb jelensége az, hogy miközben folyamatosan fejlődik, makacsul ragaszkodik a hagyományaihoz. Ennek újabb bizonyítéka a Svijany sörgyár, ahol elkészült az új főzőház. A mintegy 120 millió cseh koronás beruházás nemcsak a sörfőzde modern kori történetének legnagyobb fejlesztése, hanem egyértelmű üzenet is: a kereslet továbbra is nő, a minőségből viszont nem kívánnak engedni.
A második főzőház üzembe állításával a gyár kapacitása akár a duplájára is emelkedhet. Erre szükség is volt, hiszen az eddigi főzőház már a teljesítőképessége határán működött, a sört hétvégéken is folyamatosan főzték. Az új beruházás azonban nem csupán több sört jelent. A vezetés hangsúlyozza, hogy a fejlesztés célja az is, hogy emberibb munkakörülményeket teremtsen, és a dolgozóknak ne kelljen állandó hétvégi műszakokban dolgozniuk.
Ami különösen szimpatikus, hogy a technológiai fejlesztés nem jár együtt a receptúra feladásával. A Svijany továbbra is ragaszkodik a kétcefrés főzési eljáráshoz, a nyitott kádban történő erjesztéshez és a hosszú ászokoláshoz. Vagyis nem gyorsabban akarják elkészíteni a sört, hanem ugyanazt a sört szeretnék nagyobb mennyiségben előállítani. Ez óriási különbség.
A Svijany egyébként évek óta következetesen építkezik. Tavaly egy korszerű, robotizált KEG-töltő sort helyeztek üzembe, most pedig a főzőház bővült. Közben egyre nagyobb figyelmet fordítanak az alkoholmentes termékekre és az üdítőitalokra is, mert ezt diktálja a piac. Mégis úgy tűnik, hogy a sörfőzde identitásának középpontjában továbbra is a klasszikus, szűretlen cseh sör áll.
Talán ez a Svijany sikerének titka. Nem a hagyományt használják marketingdíszletként, hanem valóban abból indulnak ki. Közben pedig pontosan tudják, hogy egy sikeres sörfőzde nem múzeum. Ha nő a kereslet, fejleszteni kell. De úgy, hogy a korsóban ugyanaz az íz várja a fogyasztót, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt.
Ez az a fajta modernizáció, amelynek minden sörbarát csak örülhet.
Fotó: Munkácsi Zsolt