A Nagy Szlalom

Az egyik a polnai gyár, ami jelenleg nem üzemel. Itt töltötte a gyerekkora legelejét. Azt tudni kell, hogy nevelőapja volt  polnai sörgyár gazdasági igazgatója, majd később átkerült a nymburki sörgyárba, itt lett vezető, egészen az 1948-as államosításig. Frantisek Hrabal nevére vette a kis Bohumilt, aki nagyon szerete és tisztelte őt. Hrabal gyerekkori élményei ezekről a helyszínekről származnak, nem véletlen tehát, hogy a nymburki gyárban játszódik a Sörgyári capriccio című könyv.

A harmadik sörgyár, amely összefüggésbe hozható Hrabal nevével, az a dalešicei, itt forgatták a Sörgyári Capriccióból készült filmet. A gyárat 1977-ben bezárták, a Menzel-film 1982-ben forgott. Egyébként az új tulajdonosok 1999-ben ismét elindították a gyárat, ma is működik, remek kisüzemi sörök készülnek ott. Mint fogyasztó, Hrabal amúgy nem nagyon válogatott. Azt itta, amit az adott kocsmában mértek, de hát a cseh sörökkel nem nagyon lehet mellényúlni.

Ide vonatkozik egy történet. Amikor a Gát utcában lakott, Libeň-ben – a Gyöngéd barbárok című könyvében erről ír is – Vladimir Boudníkkal együtt jártak sörözni, és innen származik a „nagy szlalom” kifejezés, merthogy arrafelé van legalább húsz hely, ahol rendszeresen megfordultak. Kancsókkal hordták haza a söröket, amiket aztán gondosan vödörbe öntöttek, mert akkor lassabban melegszik, és éjszakai vitáik során ebből meregettek ki maguknak poharanként.

A szlalom legszebb leírását Hagymásy András Prágai sörkalauzában olvashatjuk. Ebből idézzük az alábbi sorokat:

„A hrabali Nagy Szlalom – habár még mindig komoly felkészültséget és odafigyelést feltételez – ma már korántsem az az embert próbáló feladat, mint 2-3 évtizeddel ezelőtt. Az író helyenként műveiben is keveri a nagy illetve kis szlalom elnevezést – ma már sajnos inkább az utóbbi a helyénvaló. Az eredeti szlalom kb. tizennyolc-húsz kaput érint, ebből ma már mindössze tucatnyi működik vendéglátóipari egységként, de ebben a tucatban is akad pizzeria, szálloda és sportbár – ezeket méltatlannak ítéltük még felkeresni is, nemhogy megemlékezésünkbe beemelni.” 

És végül a szlalom, ahogy Hrabal írta a Túlságosan zajos magány című könyvében:

„De én már elfelejtettem a Nagy Szlalomot, nem tudtam visszaemlékezni egyetlen kapura sem, így hát a barátom, akinek a nevét, mint mondtam, elfelejtettem, lelkesen magyarázta, hogy rávegyen erre a lesiklásra, hogy a Vlachovka-kapuval kezdjük, utána a Růžek következik, azután szépen le az Eldugott őrhelyhez, aztán átsiklunk a Myler-kapun, aztán irány a Tölgyhöz, és mindenütt csak egy korsóval iszunk, hogy maradjon időnk átsiklani a Jarolímek-kapun, azután még egy sör Láďánál, s nyomban utána irány a Negyedik Károlyhoz, aztán egy meredek lesiklással a Világ büfébe, aztán már lassabb tempóban a Hausman és a Serfőzdéhez kapun, aztán a síneken át a Vencel királyhoz, aztán átmegyünk a Pudil- vagy a Kroft-kapun és aztán meg átmehetünk a Douda- és a Merkur-kapun, és a célegyenest a Palmovkán vagy a Scholer büfében érjük el, esetleg, ha lesz még rá időnk, ezt az egész szlalomot a Horkýnál vagy a Rokycaný városában fejezhetjük be…”