Nők a sörözőben

 A legtöbb országban ez a fajta stigma jelentősen visszaszorult a 20. század második felétől kezdve, főleg a nők társadalmi szerepének változásával, a munkavállalás, az önálló életforma és a modern vendéglátó-kultúra elterjedésével. Mindez azért is rejt némi furcsaságot, mert annak ellenére, hogy a sör már jó ideje „férfias” italnak számított, a nők voltak a világ első sörkészítői. A sörfőzés női mesterségként indult, ami persze annak is volt köszönhető, hogy a sörfőzés a háztartási  munka volt. A középkor végén aztán a sörfőzés kikerült a laikus háziipar keretei közül és jövedelmező üzletté vált. Amint megjelent benne a tőke, a sörfőzés férfimunkának kezdett számítani. A férfiak céhekbe tömörültek, ahonnan törvényileg kizárták a nőket. Ha ez nem volt elég, akkor boszorkánysággal vádolták meg a sörfőző nőket, akik örülhettek, ha csak a sörfőzéstől tiltották el őket.

Az 1800-as években a sörfőzés végleg beköltözött a hatalmas gyárakba, ahol aztán már végképp csak férfiak dolgoztak. A nehéz fizikai munka után a kocsmázás és a sörözés a munkásember mindennapi programjává vált, és lett a férfi közösségek építésének helyszíne. Erre a férfias attitűdre aztán csak ráerősített a modern reklámipar. A 20. század közepétől kezdve ezt az macsós imázst erősítette a sörgyárak marketingje, azzal, hogy a reklámokban a sört szisztematikusan a férfiassággal, a bajtársiassággal, a sportokkal és a kétkezi munkával kapcsolták össze.

Szerencsére a 21. században mindez megváltozott. A kocsmák egyre inkább nyitott, koedukált közösségi terekké alakultak, ahova nők is betérhetnek anélkül, hogy az rontana renoméjukon.

Fotó: Akhil Pawar / Unsplash