Olvasási idő: 2 perc

Mint arról már beszámoltunk, a Staropramen csoporthoz tartozó három csehországi sörgyár közül a pardubiceit bezárta a tulajdonos. A döntés meglehetősen váratlan volt. A gyár vezetői viszont nem számoltak azzal, hogy az utolsó főzetek hordóba és palackba fejtésére már nem lesz lehetőség. Így mintegy 27 000 liter 11-es Vilém és 24 000 liter szűretlen Pernštejn 13-as sörre szomoró sors várt.

Szerencsére azonban a hír eljutott Jana Scholzovához, a sudličkai szeszfőzde vezetőjéhez, aki rögtön lecsapott a több mint ötszáz hektoliter sörre és az egy hatalmas tartálykocsiban napokon belül megindult a szeszfőzde felé, ahol egy percet sem késlekedtek a lepárlás megkezdésével. A szeszfőzde a különleges címkékkel ellátott limitált széria megalkotásával a Pernštejn sörgyárnak állít emléket, amelynek újraindításában még mindig sokan reménykednek.

 A desztillátum nagy része palackokba töltve került forgalomba, de jó néhány hektolitert hordóba fejtettek, hogy jelképesen megőrízzék az utolsó az sört, amit a történelmi pardubicei Pernštejn sörfőzdében főztek.