Sör, de minek?

Az eddigi tapasztalatok alapján ez a koncepciót mindeddig arra alapozták, hogy a sört neve és marketingje úgyis eladja, tehát sör minősége huszadrangú kérdés. Ha ugyanis jó minőségű – és sajnos drága – alapanyagokból fűzünk egy jó sört, azt csak drágán adhatjuk el, ami nem egyszerű, mert egyrészt a tehetős sörínyencek kedvét számtalan kézműves és import sörrel keresik, másrészt az emberek többségének nincs erre pénze, harmadrészt a sörivók többségének a sörözés nem kulináris élvezet, hanem a bódulathoz vezető legrövidebb út.

Az első projekt sörök egyike a Puskás sör volt, ami ha hihetünk információinknak évi 500 hektoliteres mennyiségben fogy. Az más kérdés, hogy Öcsi bácsi fröccsözött, nem sörözött, de a Szlovéniában főzött sör, még akkor is méltatlan a nevéhez. Igazi csatornasör[1] – csak dobozos változata van és szupermarketekben kapható.

A legújabb projekt sör a Budapest nevet viseli és Pécsett készül bérfőzésben. A mennyiségről nincs adatunk, de a Budapest Sör erősen indult. Saját honlapjuk szerint kapható a CBA-ban és félszáz budapesti vendéglátóhelyen csapolják. Hogy az ugyancsak közepes minőségű – se íze, se bűze – sör mennyire tud megkapaszkodni a versenyben, még nem látható, de létezése teljesen értelmetlennek tűnik. Olyan kategóriában indul, melyben számtalan hasonló kvalitású, viszont olcsóbb sör található és a marketingen kívül semmi nincs, ami indokolná, hogy ezt válasszuk.

A fenti két példa is mutatja a tendenciát: a sör divatba jött és vannak üzletemberek, akik szívesen fektetnek pénzt a sörbizniszbe. A projekt-sör az üzletileg olcsóbb megoldás, nem kell százmilliós befektetés egy főzde felépítéséhez, elég csak egy jó nevet találni, bérbe lefőzetni a sört és ügyes marketinggel feledtetni a sör fogyatékosságait. Nagy kár, hogy az ügy ebbe az irányba mozdult.   

[1] Olyan sörök, melyeket csak bizonyos értékesítési csatornákon keresztül forgalmaznak