Olvasási idő: 2 perc
A pénteki Főzdefeszt látogatás után, némileg másnapos gyomorral érkeztem meg 10:48-kor Párkányba a prágai gyorssal. A virti busz indulásáig – ha pontos a vonat – harminc percem van és ezt mindig a párkányi restiben töltöm el. Nem nagy szám a sörválaszték, se a csapolt Kozel, se a Topvar Marina nem hoz lázba, de üvegesben tisztességes a felhozatal és az egy euró körüli árak ellen sincs egy zokszavam sem.
Ezúttal azonban nem a cseh sörök közül választottam, hanem az 1973-as recept alapján főzött Bažantra esett a választásom. A klasszik címke és a korabelire hajazó palack önmagában inkább marketingfogásnak tűnne, de a sör kétségkívül valami más, mint a jelenlegi 12-es ógyallai. Igen szórakoztató a hátcímke szövege is, mely a szocializmus ügyét diadalra vivő csehszlovák munkást dícséri a sör kiválósága okán.
Sajnos ízmemóriámban nem raktároztam el a több, mint negyven esztendővel ezelőtti zamatokat, de a mai sör kétségkívül inkább idézi a csehszlovák időket, mint a mai divatokat. Erős, határozott malátás, de mégsem édes karakter és nagyon decensen adagolt komló jellemzi a sört. Az előző nap, a Főzdefeszten remek lágereket kóstoltam – köztük a remek Békésszentandrási Óaranyat –, de ezek komlós világa már a huszonegyedik század trendjét követi. Hogy ízlettek jelezte az enyhe másnaposság is, amit ezúttal a resti egyik állandó specialitásával, menüjének elmaradhatatlan fogásával a pacallevessel enyhítettem.
Mindez belefért a harminc percbe, de azt a virti buszmegállóig sem sikerült megfejtenem, hogy a magyar konyha miért kerüli a pacallevest, mint sörínyenc a nagyüzemi söröket.
