Olvasási idő: 2 perc
A spontán erjedésű sörök készítésének elmaradhatatlan eszköze az ún. hűtőbárka, avagy, ahogy angol nevezi, a coolship. A kifejezés a flamand koelschip tükörfordítása és abból az időből származik, amikor a sörfőzők még valóban fából készült, halászbárkákra hasonló eszközt használtak a spontán erjedés beindítására.
A hűtőbárkák mérete és mélysége változó, de jellemzően nagy, téglalap alakú, jellemzően sekély edények, amelyek egy helyiség egészét foglalják el. Manapság már persze a hűtóbárka rézből vagy rozsdamentes acélból készülnek és egyre ritkábbak, hiszen minőségbiztosítás szempontjából hatékonyabbak a kúp alakú fermentációs tartályok.
A klasszikus „spontán” erjedés belga huncutság, a Senne-völgy mikroklímája tökéletesen alkalmas volt erre. Miután feltöltötték a bárkákat, kinyitották az ablakot és várták, hogy élesztőgombák, a baktériumok bejöjjenek a helyiségbe és megindítsák az erjedést és közben a sörlé a lehető leggyorsabban lehűljön.
A leghíresebb spontán erjedésú sör a belga lambic, amelyhez természetesen nem laboratóriumban kifejlesztett élesztőfajtákat használták, hanem a levegőben levőket.
Az elmúlt évtizedben elsősorban az amerikai kézműves sörfőzők körében divatba jöttek spontán erjedésű savanyú sörök és hogy különféle lambic-ihlette sör jelent meg a piacon. A lényeg ma sem változott, vagyis, hogy levegőben lebegő „vad” baktériumok és élesztőgombák indítják be hűtőbárkában levő sörlé erjedését és a hely, az évszak, valamint az idő hozza létre a vadélesztős sör egyedi terroirját.
