Sörsorok V.

1577-ben Angliában összeírták a vendéglátóhelyeket. Az elsődleges cél persze az volt, hogy az ivóhelyekre adót vessenek ki, de az akkoriban egyre jobban terjedő iszákosság sokakban ellenérzést szült. Az ellenérzések következtében felerősödtek a kocsmajárást és az italozást ellenző hangok. Az Erzsébet-korabeli röpiratíró és moralista, Philip Stubbes következő sorai a korabeli alkoholellenes közvélekedést tükrözik. A visszaélések anatómiája című művének 1583-as kiadásában így ír a részegségről:

„Én azt mondom, hogy az alkohol egy szörnyű méreg, amit túl sokat használnak Angliában. Minden megyében, városban, településen, faluban és más helyeken rengeteg söröző, kocsma és fogadó található, amelyek éjjel-nappal annyira tele vannak a malátaférgekkel*, hogy csodálkoznátok, ha meglátnátok őket. Egész nap ott ülnek a bornál és a jó sörnél, igen, egész éjjel is, sőt, akár egy egész hetet együtt kalandoznak, amíg pénzük kitart. Az ember, aki bortól vagy erős italtól részeg, inkább vadállathoz, mint keresztény emberhez hasonlít. Vörösödő szemével mereven néz és sápadt arcán, könnytengereket zúdít rád. Mint medvéé habzik a szája, miközben remegő nyelve dadog szájában. Hömpölyög a nyála és fröcsög egyikről a másikra, mígnem egy kész szót sem tud kimondani."

*A maltworm, azaz a malátaféreg kifejezés a részeges sörivókra minden valószínűség szerint Shakespeare nyelvi leleménye

Egy Shakespeare-i ivászatról ITT olvashattok