Steam, de nem punk

Az alsóerjesztésű sörök mindent elsöprő sikere mellett a régi klasszikusok közül csak igen kevés maradt fent. A történelmi időkben a sörfőzők elsősorban felsőerjesztésű – ale – típusú söröket főztek. A Kölsch, a Broyhan, az Alt, a Gose, a Berliner Weisse, a Mumme vagy a különféle aratási sörök kivétel nélkül mind felsőerjesztésűek voltak, és gyakori volt a búzamaláta használata is.

A sörfőzés többnyire a laikus háziipar keretei között működött, és talán ennek is köszönhetően ezek a sörök alacsony alkoholtartalmúak voltak. Az egyik ilyen nagyon elterjedt típus a Dampfbier – azaz a gőzsör – volt. A név nem valamiféle gőzölős sörfőzési módszerre utal, hanem a nyitott erjesztőkádak felett a felszabaduló szén-dioxid-buborékok látványa volt olyan, mintha a sör gőzölögne.

A tizenkilencedik században, Bajorország déli részén a búza értékes áru volt, és nem használták sörkészítésre. Ehelyett árpával és a „háztáji komlóval” készültek az alacsony alkoholtartalmú sörök, így a szegény ember söre, a szobahőmérsékleten erjesztett és a rendelkezésre álló összetevőkből készülő Dampfbier is.

Hasonló volt a sörfőzési stílusa az 1800-as években az amerikai Nyugaton, az amerikai „kaliforniai közönséges” sörnek, amit hűtés hiányában szintén magas hőmérsékleten, nyitott kádakban erjesztettek. A „steam beer” a kaliforniai aranyláz idején lett népszerű az „aranyásók” között – ez volt a munkások megfizethető árú söre. A sörforradalom egyik fontos szereplője, az Anchor Brewing 1970-ben élesztette fel, ezt a sörtípust.

A német „gőzsör” modern változatai a huszadik század végén ismét divatba jöttek, néhány sörgyár Bajorországban és Észak-Rajna Vesztfáliában ismét felújította a régi recepteket. Természetesen némi változással. A modern Dampfbier alkoholtartalma már nem annyira alacsony, hanem négy-öt százalékos. Sajnos itthon nem szerezhető be, de Németországban járó sörturistáknak egy próbát mindenképpen ajánlunk.