A kocsma dicsérete

Természetesen nem azokról a vendéglőkről beszélek, melyek turistacsalogató látványosságként, vagy a modern konyha szentélyeiként működnek, de nem is azokról, melyek manapság egymás hegyén-hátán sokasodnak a belső városrészekben, hanem azokról, amelyek külvárosokban, vagy vidéki településeken működnek enyhet adó „oázisként” és amelyek egyre-másra húzzák le a redőnyt.

Életemben sokszáz kocsmában jártam és rengeteg emberrel ismerkedtem össze, mégis a kocsmabéli ivócimborákkal kapcsolatunk kizárólag a kocsmára korlátozódik. Kivételt erősítő szabály, ha a kocsmában szerzett ismerős, igazi baráttá válik, de sokkal inkább jellemző az, hogy a kocsmai ismerősökkel legfeljebb a másik kocsmába megyünk együtt, de ezen kívül többnyire nincsenek közös dolgaink. Talán csak, ha vízvezetékszerelő az illető, és pont rá van szükség a lakásfelújítás során.

A szesztestvérekről és ivócimborákról ennek megfelelően keveset tudunk. A kocsmai kapcsolatokban az ember nem tárulkozik ki teljesen. Fontos dolgait megtartja magának. Fociról, főzésről, autókról, nőkről esik szó leginkább, vagy sztorizunk, vagy ha már régebbi az ismeretség, zrikáljuk egymást. Így aztán ha a kocsmán kívül találkozunk, csak biccentünk egymás felé, de nem állunk meg beszélgetni, mert ennek egyetlen alkalmas helyszíne a kocsma.

A kocsma, avagy a második otthonunk szent hely. Egy közösségi tér, ahol összejöhetsz ismeretlen emberekkel és megszabadulhatsz a hétköznapi élet gondjaitól. Talán az utolsó hely, ahol a
beszélgetés az elsődleges. Ahol még sem az internet, sem a TV nem vette át a hatalmat. Épp ezért az igazi kocsma többnyire nem kínál széles választékot, az ital csupán kísérő, a beszélgetések katalizátora, nem a kapkodva bedobott felesek terepe. A kocsma igazi itala a sör vagy a fröccs, nem szól hangos gépzene benne, és a televízió is többnyire vakon bámul a semmibe.

Manapság a helyi erők egyre kevesebb kocsmát képesek fenntartani. A fiatalok, ha szórakozni akarnak, a belváros, vagy a közeli város felé veszik az irányt, az idősebbek, ha egyáltalán
megengedhetik még maguknak, inkább hazaviszik az innivalót. Akinek pedig se buszbérlete, se otthona, az éjjel-nappalinak gúnyolt, szinte kizárólag alkohol árusításából élő italboltokban, vagy
nemzeti dohányboltokban szerzi be napi szeszszükségletét.

Az előző rendszerben talponállóvá silányított kocsmák, ahol mindennapos volt a razzia, és soha nem lehetett tudni, hogy melyik asztalnál fülel a besúgó, a huszonegyedik században mint az egyik utolsó közösségi tér kapott fontos szerepet. A kistelepülések és a külvárosok kocsmáinak a megmaradása az elmagányosodás elleni harc fontos eszköze lehet.

Photo by Victor Clime on Unsplash