Olvasási idő: 2 perc
A Radegast nem akart mindenkinek tetszeni. Nem volt különösebben elegáns, nem akart nemzetközi sördivatot követni, és főleg nem akart úgy tenni, mintha egy korsó sörhöz feltétlenül szükség lenne egy kis mangóra, maracujára és egy filozófikus magyarázatra. A Radegast egyszerűen keserű volt.
A cseh sörvilágban persze a Radegastnak mindig megvolt a maga helye. Főleg Morvaországban számított komoly névnek, de országosan is ismert volt. Aztán jött a korszak, amelyben néhány óriásmárka lassan mindent lefedett: volt a Pilsner Urquell a hagyományőrző értelmiséginek, a Kozel a népszerű, könnyen szerethető cseh sör, és mögöttük ott szerénykedett a Radegast.
Aztán az utóbbi években – némileg váratlanul a Radegast egyre látványosabban kezdett terjeszkedni. Nemcsak a klasszikus Radegast tizes és tizenkettes maradt a középpontban. Új változatok, új kiszerelések, új értékesítési helyek és egyre agresszívebb márkaépítés jelent meg körülötte. Miközben a söripar egyik része alkoholmentes sörökkel, gyümölcsös italokkal és mindenféle különleges ízesítéssel próbálja megszólítani a fogyasztót, a tulajdonos Plzeňský Prazdroj felismerte,hogy a Radegastban van valami, amit a sörpiac időnként hajlamos elfelejteni, hogy a sör keserű.
A Radegast egyik legnagyobb erőssége éppen az, hogy nem próbálja letagadni a karakterét. A cseh sörök között a keserűség természetesen nem forradalmi találmány. A komlózásnak évszázados hagyománya van, de a Radegast identitásának központi eleme lett a keserűség, méghozzá úgy, hogy akarta, hogy tudjál róla.
A Radegast tehát nem megváltozott. A világ változott körülötte. És most, amikor mindenki valami különlegeset akar a sörébe tenni, a Radegast diadalmasan visszatért az alapokhoz: élesztő, maláta, komló, víz – és egy jó nagy adag keserűség. Néha ennyi is elég. Sőt, néha éppen ennyi hiányzott.
