Ale komló nélkül

Angliában a komló használatát 1471-ben be is tiltották, és 1519-ben a komlót megbélyegezték, mint „gonosz és ártalmas gyomnövényt”. Ennek ellenére Délkelet-Angliában már 1524-ben termesztették, jó száz évvel korábban, mint Észak-Amerikában. A középkori ale kedvelői (akkoriban ez a meghatározás a komlózatlan sörre volt használatos) ugyancsak tiltakozhattak, de nem szükségszerűen a sörfőzők. Azok az ale-k, amelyekhez a sörivók hozzászoktak, édesek és erősek voltak – és szándékoltan ilyenek, mivel a cukor és az alkohol nagyobb koncentrációi gátolták a mikroorganizmusok szaporodását, amelyek a sört tönkretették volna. A komlónak ezzel szemben erőteljes antiszeptikus tulajdonságai vannak, és így felhasználása képessé tette a sörfőzőket arra, hogy elvékonyítsák az italt, és gyengébben adják el. Reynold Scot, aki 1574-ben írt erről, azt mondta, hogy „amíg nem lehetséges több ale-t csinálni egy bushel malátából, mint 8-9 gallont, 18-20 gallon nagyon jó sört is lehet készíteni, ugyanennyi malátából komlóval”.

A komló elleni kirohanások könyörtelenek voltak. Andrew Boorde írta a következó'ket 1542-ben: „A sört malátából, komlóból és vízből készítik, ez egy természetes ital egy holland számára, de a legutóbbi időszakban használják Angliában is, sok angol sörivó kárára; különösen könnyen öli meg azokat, akiket kólikával gyötör; okoz még vesekövet, mivel a sör hideg ital, azzal együtt az emberek meghíznak tőle, és felfújja a gyomrukat, ugyanúgy, ahogy ez látszik a holland emberek arcán és hasán. Ha a sört nem jól szolgálják fel, nem finomítják és nem elég friss, a máj különböző betegségeit is okozhatja.”

Hát ez nem túlságosan hízelgő megállapítás. Szerencsére manapság már más nézetek járják a komlóról és annak hozzájárulásáról a sörminőséghez és már nagyon kevés malátából készült sör van, amiben ne lenne komló. Ezzel együtt, annak a módja, amivel a komló sajátos keserűsége és aromája bekerül a sörbe, az nagyon különbözik attól, amit hat évszázaddal korábban gyakoroltak.