Álomsör

Béla gazdasági megfontolásból áttért a borivásra. Törzskocsmánkban száz forint a kimért bor decije, hatszázból, három nagyfröccsel – azaz egy jobb sör árából – már egész jól eltölti a kocsmázásra szánt egy órát.

– Miért nem iszod az olcsó csapoltat? Jó kis házisör az! – faggattam a minap.

– Tudod öreg, az igazság az, hogy sörből csak a jó csúszik le a torkomon. Borból meg szinte mindegy mit iszom – hangzott a válasz.

– És nem hiányzik a finom söröcske? – kérdeztem.

– Dehogynem. Múltkor is azt álmodtam, hogy mint régen, megint kiutaztam Párkányba knédlit enni és sört inni. Az ebéden már túl voltam, így hát betértem a kedvenc kocsmámba egy korsó sörre. A csapos persze megkérdezte, hogy milyen sört kérek, világosat, vagy barnát. Mind a kettőt szeretem, de leginkább úgy, hogy a kettő, egymástól élesen elválva kerül a korsóba. Így hát rendeltem egy vágottat. Pár perc amíg lecsepegtetem, mondta a csapos és nekilátott, hogy elkészítse a vágottamat. Erre mi történik velem? Mire elkészült volna a csapolással, felébredtem. Ha világosat rendelek, vagy barnát akkor azt biztos megittam volna ébredés előtt – fejezte be álmát Béla, aki olyan szomorúan nézett ezek után rám, hogy muszáj volt meghívnom egy sörre.

– Aztán világosat, vagy barnát kérsz? – kérdeztem tőle.