Az ezerarcú IPA

Az Amerikai Sörfőzők Szövetsége jelentése szerint az Egyesült Államokban csak az amerikai tömegsör – azaz az amerikai lágerek – népszerűbbek nála. Az IPA stílusú sörök jelentik az Egyesült Államok teljes sörpiacának 3,1 százalékát, ami dollárban számolva a sör kiskereskedelmi bevételeinek a 6,4 százaléka.

Az IPA adja kézműves kategória közel egy harmadát, így aztán nem tévedhetünk nagyot, ha a huszonegyedik század első évtizedeit az IPA korszakának nevezzük. Ennek a sörnek már nem sok köze van a klasszikus Inida Pale Ale-hoz, ezért már csak az ebből született mozaikszó emlékeztet az eredetire.

Az IPA népszerűsége a sörfőzők körében nem annak köszönhető, hogy a bőven adagolt komló elfedi az ízhibákat, hanem mert szinte végtelenek a variációs lehetőségek. A sörgyártók az IPA főzésekor sokféle alapanyagot használnak, így kakaót, kávét, gyümölcsöt, zöldséget, fűszereket, gyógynövényeket is.

Ugyancsak az újhullámos sörfőzőknek köszönhetjük olyan eljárások újrafelfedezését, vagy éppenséggel kifundálását, mint a dry hopping (hidegkomlózás), a double dry hopping, a komlószüret után főzött frisskomlós IPA.

Az IPA kínálta lehetőségeknek (is) köszönhetően jöttek ismét divatba a szűretlen sörök, hozták vissza a sörfőzésbe a laktózt (Milkshake), vagy a vaníliát és a zabot. Van már fekete IPA, gyümölcsös IPA, egy és százkomlós egyaránt, ahogy legújabban divatba jött a borkészítéshez használatos Brettanomyces élesztőtörzzsel erjesztett brettes IPA és a száraz pezsgőkre emlékeztető Brut IPA is.

Szóval az IPA továbbra is a sörforradalom zászlóvivője és ahogy a sörfőzők szabadon szárnyaló fantáziáját elnézzük, lesznek meglepetések a jövőben is.