Azok a szemtelen sörturisták

A kérdés persze sokkal inkább az, hogy a prágai, aki otthonának tekinti a kocsmát, szeretné-e hogy megismerjük és szeretne-e velünk megismerkedni? A Prágában szerzett tapasztalatok alapján bátran kijelenthetjük, hogy nem. Nem, mert a kocsma itt nem egyszerűen vendéglátóhely, hanem privát tér, kvázi nappali – és ebből fakad az egész feszültség. A prágai törzskocsma nem „élmény”, nem program, hanem rutin, közösség és menedék. Amikor ezt a teret a sörturizmus „fogyasztási helyszínné” alakítja, akkor nemcsak zajosabb lesz, hanem jelentést vált: az otthonosságból attrakció lesz. Ez pedig óhatatlanul ellenállást szül.

Sajnos erről elsősorban a Prágába látogató, a hangulatos sörözőiket elárasztó sörturisták, köztük honfitársaink is tehetnek. Igaz kétségtelen, hogy a magyarok kevesebb verekedést provokáltak az íreknél, vagy az angoloknál, de mi meg sem állunk, amíg megállunk a lábunkon. A magyar virtus a minél több kocsma látogatását teszi versenyfeladattá, annak minden kellemetlen következményével együtt. De sebaj, legalább lesz otthon min röhögni a haverokkal, ezzel is erősítve a sör-pisi-hányás Fábri Sándor által annyiszor hangoztatott sztereotípiáját.

A csehek persze, ha betartanánk az illemszabályokat sem látnának szívesen kocsmáikban bennünket, akik kizárólag azért látogatnak hozzájuk, hogy leittasodjanak, hiszen még akkor is kinézik az idegent, ha az cseh. Mindenki maradjon a saját törzskocsmájában! És különben is: a lakásunkban sem szívesen látnánk olyan vendéget, akivel nem tudunk szót érteni, amit nehezít, hogy a csehek ügyesen titkolják világnyelvi ismereteiket. 

Régi, kedves kocsmáik – és itt elsősorban a harmad- és negyedosztályúakról van szó, amiből már csak mutatóban találunk Prágában néhányat – bezárásában is nagy szerepet játszik a Prágát elárasztó külföldiek hada, aminek szintén a békésen sörözgető prágaiak isszák meg a levét. Nemcsak drágultak a kocsmák, de egyre inkább elterjedt a vendégek lehúzása, átvágása. Így hát azért, mert szeretjük és elismerjük, hogy ászoksörben a csehek a legerősebbek, még nem fognak szeretni bennünket, mert ezért az elismerésért, közvetve és közvetlenül is – drága árat fizetnek.

Talán a legszomorúbb része az egésznek az, hogy a turizmus hosszú távon önbeteljesítő jóslattá válik. A külföldiek miatt drágulás, lehúzás, tematizálás jelenik meg, ami elűzi a helyieket, majd az így „kiürült” helyek még inkább turistacsapdává válnak. Végül mindenki veszít: a prágai az otthonát, a látogató pedig azt az autentikusságot, amiért eredetileg jött.

Fotó: Kiss-Csapó Gergő