Azok a szemtelen sörturisták

A kérdés persze sokkal inkább az, hogy a prágai, aki otthonának tekinti a kocsmát, szeretné-e hogy megismerjük és szeretne-e velünk megismerkedni? A Prágában szerzett tapasztalatok alapján bátran kijelenthetjük, hogy nem. Sajnos erről elsősorban a Prágába látogató, a hangulatos sörözőiket elárasztó sörturisták, köztük honfitársaink is tehetnek. Igaz kétségtelen, hogy a magyarok kevesebb verekedést provokáltak az íreknél, vagy az angoloknál, de mi meg sem állunk, amíg megállunk a lábunkon. A magyar virtus a minél több kocsma látogatását teszi versenyfeladattá, annak minden kellemetlen következményével együtt. De sebaj, legalább lesz otthon min röhögni a haverokkal, ezzel is erősítve a sör-pisi-hányás Fábri Sándor által annyiszor hangoztatott sztereotípiáját.

A csehek persze, ha betartanánk az illemszabályokat sem látnának szívesen kocsmáikban bennünket. Még akkor is kinézik az idegent, ha az cseh. Mindenki maradjon a saját törzskocsmájában! És különben is: a lakásunkban sem szívesen látnánk olyan vendéget, akivel nem tudunk szót érteni – a csehek ügyesen titkolják világnyelvi ismereteiket –, és aki kizárólag azért látogat hozzánk, hogy leittasodjék. A régi, kedves kocsmáik – és itt elsősorban a harmad- és negyedosztályúakról van szó, amiből már csak mutatóban találunk Prágában – bezárásában is nagy szerepet játszik a Prágát elárasztó külföldiek hada, aminek szintén a békésen sörözgető prágaiak isszák meg a levét. Nemcsak drágultak a kocsmák, de egyre inkább elterjedt a vendégek lehúzása, átvágása. Így hát azért, mert szeretjük és elismerjük, hogy lager-sörben a csehek a legerősebbek, még nem fognak szeretni bennünket, mert ezért az elismerésért, közvetve és közvetlenül is – drága árat fizetnek.