Béla világos sört iszik

Béla sok mindent ivott már. Portert, stoutot, bakot, Rauchbiert, hordóérlelt csodát, limitált főzetet. Vitatkozott, magyarázott, lelkesedett. Tudta, mit iszik. Legalábbis azt hitte. Aztán egy este rendelt egy sima világost. A legegyszerűbb tizes sürt. Nem trendből. Nem nosztalgiából. Csak mert nem akart gondolkodni. Nem akart jegyzetelni fejben, nem akarta keresni a füstöt, a pörkölt malátát, az aszalt szilvát a lecsengésben. Szomjas volt.

Ennyi.

A sör hideg volt és egyszerű. Nem állított semmit. Nem akart több lenni annál, ami. Béla ivott, és nem kellett hozzá állásfoglalás. Senki nem kérdezte, miért nem valami karakteresebbet. Senki nem nézett rá elismerően vagy gyanakodva. És akkor rájött valamire. Nem az számít, hogy világos vagy barna. Nem az, hogy kraft vagy nagyüzemi. Hanem az, hogy választ-e. Hogy tudja-e, miért azt kéri. A különlegesség éppúgy lehet reflex, mint a megszokott Borsodi.

Béla nem lett hűtlen a Rauchbierhez. Csak megtanulta, hogy a szabadság nem a stílusban van, hanem a választás lehetőségében. Ma világos, holnap füstös. Nem ideológia, hanem pillanat.

Photo by Urban Gyllström on Unsplash