Olvasási idő: 2 perc

1862. május 5-én a Puebla melletti csatában a létszámában kisebb, de hősiesen védekező, Ignacio Zaragoza tábornok vezette mexikói sereg visszaverte az francia megszállók támadását, amivel óriási lelkesedést adott a következő hónapokra a honvédő háborúhoz. Igaz, hogy a franciák később elfoglalták Pueblát éppúgy, mint Mexikóvárost és a fontos kikötőt, Veracruzt is, de részben a májusi pueblai győzelem által gerjesztett nemzeti lelkesedésnek köszönhetően végül a mexikóiak kiűzték a francia seregeket országukból.

A pueblai csata igazi jelentősége azonban amellett, hogy megállították a franciák előrenyomulását, és így évekre elhúzták az ország meghódítását, megakadályozták, hogy III. Napóleon beavatkozzon az amerikai polgárháborúba. Ha nincs a Cinco de Mayo, lehet, hogy az Amerikai Egyesült Államok egész történelme máshogy alakult volna. Éppen ezért május ötödikét elsősorban az USA-ban ünneplik, ahol a mexikói bevándorlók legnagyobb ünnepe a Cinco de Mayo, ami identitásuk és összetartozásuk erőteljes kifejezése.

Manapság a Cinco de Mayo már inkább a mexikói-amerikai kultúra ünnepe, ami évek óta a sör egyik ünnepnapja is, köszönhetően annak, hogy az 1980-as évek elején az Anheuser-Busch és a Miller spanyol marketing részlegeket hozott létre, és elkezdte szponzorálni a Cinco de Mayo ünnepségeket, ami így átalakult népszerű gasztronómia fiestává az Egyesült Államokban és mindenütt, ahol mexikói közösségek élnek.

Annak, hogy manapság a Cinco de Mayó bekerült a sör ünnepnapjai közé elsősorban az az oka, hogy az Egyesült Államokban május ötödikén a söreladások meghaladják a Szent Patrik és a Super Bowl napi söreladásokat.