Olvasási idő: 2 perc
A vendéglő szó indoeurópai gyöke szerint olyan helyiséget jelent, amelyben – kisebb, vagy nagyobb térítés fejében – a betérőket vendégül látják. (Gótul gasts, latinul hostis, csehül hostinec.) A szó eredetileg idegent jelentett, értelme később egyre rosszabbra fordult, míg az „ellenséges idegen” jelentést el nem nyerte. Eleinte a vendéglőkben gyűjtötték össze az emberek a terméshozamot; a későbbiekben pedig kereskedtek is ott.
A kocsmákról alkotott vélemények igencsak eltérőek. Vannak, akik kárhoztatják: az erkölcs züllesztőjének tartják. Mások szinte metafizikai tulajdonságokkal ruházzák fel a vendéglőket: a transzcendencia utáni-vággyal, amely a modern ember életéből amúgy kimarad. Régebben időről időre dionüszoszi lakomákat, búcsúkat és karneválokat tartottak, ahol a bőség és falánkság mítoszának hódoltak.
Ennek is volt saját külön értelme. Az orgiasztikus őrültség pillanataiban az ember kikel saját magából, az extázis és rajongás állapotába kerül, és út nyílik előtte a dolgok legrejtettebb lényegének megismerése felé, visszatér gyerekkorába, a lét őseredetéhez. Mintha az emberben maga a természet hatalmas alkotóereje kelne életre egyszerre. A metafizikai enyhülés akár egy pillanatra is kiragadhat a látszatok múló változékonyságából, s a transzcendenciára utal.
Az extázis pillanataiban az emberek menekvést keresnek a modern káosz elől. Olyanok is vannak, akik számára a kocsmai társaságban töltött idő rituálé. Olyasmi, aminek sajátos értelme és jelentése van. Olyan pillanat, amelyben kiszabadulunk a hétköznapiságból, lerázzuk a stresszt és az átlagember is megtalálhatja elveszett öntudatának legalább egy darabját.
